Nemzeti ünnepeken nem csak a múlt üzen a jelennek, hogy tanulságait levonva tekintsünk a jövőbe, hanem újabban üzennek a nemzetek, intézmények egymásnak is.

Március 15-én a magyar miniszterelnök ismét üzent Brüsszelnek (most már nyílt hadüzenetként megirdetve ellene a szabadságharcot), az RMDSZ üzent a román kormányzatnak (hogy Romániában ezután legyen március 15-e hivatalos ünnep), a román miniszterelnök üzent a magyaroknak (a tolerancia jegyében; miközben az államelnök ismét meg se mukkant), még a román külügyminisztérium is üzent külföldi diplomatáinak, külképviseleti dolgozóinak (hogy vegyenek részt az illető országokban a magyar követségek által szervezett ünnepi fogadásokon).

Először arra gondoltam, hogy – mondjuk így: ünnepi kegyeletből – nem elemzem és főleg nem hasonlítom össze ezeket az üzeneteket. De aztán eszembe jutott, hogy márpedig a publicistának pont az a dolga, hogy kommentálja a fontos eseményeket, világítson meg összefüggéseket, és figyelmeztessen a maga módján. Vagyis, tulajdonképpen, hogy – üzenjen ő is. Vegyük hát sorra az említett üzeneteket!

Orbán Viktor permanens szabadságharcát Brüsszel ellen helyeselhetjük vagy nem. Meggyőződés kérdése, de viselkedéskultúra, emelkedettebben szólva erkölcsi elegancia kérdése is. Szerintem azonban Brüsszel támogatása nélkül Magyarország nem jutott volna gazdaságilag oda, ahol most van – ahogyan Orbán Viktor sem jutott volna a szintén sokat támadott Soros György nélkül oda, ahol most van. Viszont az, hogy a magyar kormány tavaly év végén a Népszabadság beszüntetésével elkövette a legsúlyosabb merényletet a magyar sajtó ellen, immár nem stílus kérdése, hanem visszaélés a hatalommal. A szabadság lényegével mélyen összefüggő kérdés. Hogyan harcolhat a szabadságért az, aki lábbal tipor szabadságot?

Az, hogy az RMDSZ vezetői szabadságharcnak nevezik a küzdelmet, amit jelenleg a román jogállamiság védelmében, az emberi és a kisebbségi jogok megsértése ellen folytatnunk kell: még sokkal inkább rendben van. Az is dicséretes lehet, hogy Szövetségünk – még ha (mintha) nem neki jutott volna is először eszébe – hivatalos ünneppé szeretné tenni Romániában is március 15-ét. Még az sem gond, hogy ez a követelés kissé kontrasztosnak tűnik azzal, hogy legutóbb december elsején az RMDSZ vezetői (mintha csak rájuk is vonatkozott volna a magyar külügyminiszteri tiltás) masszívan elkerülték a jelenlétet a román évfordulós megemlékezéseken. És miután a román nemzeti ünnepen a magyar vezetők élesen kijelentették, hogy „nincs mit ünnepelnünk!”, „ez nem a mi ünnepünk!” (ami alkalmasint igaz, csak nem valami elegáns kifejezése a hozzáállásnak), idén a magyar ünnepen a friss román miniszterelnök barátságosan és a jövőbe tekintve, közös dolgainkra hivatkozva üdvözölte a magyarokat… Értem én, hogy a helyzet nem szimmetrikus, de összevetve a két külügyi intézkedést és reagálást, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a suta politikai inkorrektség sem szimmetrikus a higgadt, diplomatikus reagálással. Valahogy elpirultam összehasonlítva a két üzenetet. És egyenesen elszörnyedtem olvasva egyes agresszív, acsarkodó kommentárokat, viszonyulásokat ehhez az „aszimmetriához”. Mikor lesz már a nemzeti ünnep itt és ott a bölcs megbékélés alkalma?

S ha már visszatértem a nemzeti ünnephez… Olvasom a bravúros megemlékező beszédeket, a lelkes, tanulságos cikkeket a magyar sajtóban… Még el is csodálkozom: hát lehet még bravúrosan beszélni, írni a magyar szabadságeszményről? Igen, lehet. A legnagyobb bravúr idén az volt, ahogyan a szabadságharc kitörésének évfordulóján mind a magyarországi, mind az erdélyi hivatalos ünneplők – mintha összebeszéltek volna, mintha egy központi rendelkezésnek engedelmeskedtek volna – elkerülték a sajtószabadságot! A Mit akar a magyar nemzet első pontját! Még a kifejezést is, még a gondolatot is, nem hogy az értelmezését, az üzenetét! Egy szó sem esett arról sem, amivé az egykor dicső magyar sajtószabadság vált az utóbbi időben.

Igen, híveim, tanúi lehettünk annak a történelmi bravúrnak, hogy a sajtószabadság napján a magyar hazafiak egy szót sem szóltak a sajtószabadságról! Egy szó sem esett arról, hogy március 15-e a sajtószabadság napja is, és hogy aligha van még egy olyan ország a Földön, ahol a nemzeti ünnep a sajtószabadság ünnepe egyben. Nagy kár, hogy egy ideje a permanens (szabadság)harc közepette a sajtószabadság megünneplésének nincs tere-ideje és oka sem. Nem a mi ünnepünk a sajtószabadság sem? És ebbe nyájként beletőrődünk? Hiszen nem is olyan régen – még az volt!
A bukaresti rádió magyar adásában március 16-án elhangzott szöveg némileg átírt változata.