Albert-Lőrincz Márton: (Világosság)

Józsihoz és Erzsébethez, Egerbe

Kimaradt néhány perc.
Nem tudod mikor dobtad el
a magad fölötti
hatalmadat, csak amikor
ismét világosság,
fény lett, abban a töredék
időben eszméltél
arra, hogy emberek állnak
körülötted, és nem
halálban és nem, nem
magányban etted zamatos
ízekkel megkent friss
vagy harmadnapos kenyered,
nem halálban és nem
magányban érlelődtek a
színek késő őszig,
nem a süket halál, és nem
a vak élet voltak
társaid, hiszen barátok,
emberek hajoltak
föléd, amikor ismét fény,
zuhogó világosság lett.

Hadnagy József: A szorítóban

Albert-Lőrincz Márton: „Kimaradt néhány perc.” (Világosság)

Engem István öcsém
édesanyám harisnyájába
csomagolt rongyhorga
küldött padlóra,
s amikor valahogy fölmostak,
nem emlékeztem semmire,
kimaradt az egész nap,
félrebeszéltem, barátaimnak
le kellett fogniuk, mert mindenáron
folytatni akartam a meccset…
Világosság és sötétség közé
rekedten beszélek félre most is,
öcsém öklénél erősebb ököl
láttatott velem nem létező csillagokkal
kivilágított éjszakákat, vége-hossza
nem volt a padlófogásnak, többet
feküdtem, mint küzdöttem,
kimaradt egy egész élet,
feküdtem és vártam,
mossanak föl, vártam a fényt,
a világosságot, ami csak föléd hajló
lélek ablakában látható… Nem jött
hát számoltam, összevakartam
magam, fölálltam, és folytattam
a harcot − önmagam ellen,
és folytatom mindaddig,
folytatnom kell,
amíg a Bíró lefújja a meccset…