Vadmalac szerette a színeket. Hiába volt szürke a világ körülötte, a lapon a sárga dominált, egy vörös folt napként bevilágította a lelkeket.
Mert nézték, körbeállták, bámultak, hozzá-hozzászóltak.
Volt, aki kritkusan figyelte: „Hol lát maga napot?”
S valóban, tél volt, nagykabátos tél.
Más azt mondta: „A barka se nem sárga, se nem vörös. Legfeljebb drapp, ha van szín ilyen.”
Vadmalac egy szót sem szólt, legalábbis amígy valaki így nem köszöntötte:
„Maga, Ön azt fest, amit lát, vagy amit érez?”

Forrás: Lenolaj.hu