Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba
Nádasdy Ádám a megszemélyesítés költője. Minden fontos dolog a magány, a szerelem, a küzdelem hirtelen személlyé változik verseiben, és minden személyből fogalom lesz. Jelképek erdeje helyett most párás trópusi őserdőkön, árapály-mosta partokon át vezet a versek útja. Olyan idegen tájakon, amiket csak hasonlatokkal tehetünk otthonossá. Versmondatai átfogóak, poetikája zárt és szikár. Kedveli a zeneiséget, s sűrűn él a hétköznapi nyelv metaforikusságával. Világa zárt és fegyelmezett, lírája hömpölyög, a témát anatéma váltja, s a szóképek szikráznak. Olvasmányos egy verseskötet, a jeles fordító tollából, aki most fejezte be Dantét. Lírai érzékenysége, szenzibilitása megkapó.
KERINGEK KÖRÜLÖTTED
Nem merem leírni, hogy elmegyek,
erdős patakpart a szemöldököd
kis rándulása, ahogy nézel utánam.
Nem téma, hogy levegőért kapkodok,
vándorló homokdűne a lélegzeted,
ahogy távvezérled a szuszogásom.
Nem szólok, hogy nem találom a féket,
légzsákom vagy nekem, nagy csattanás
lesz majd, beléd szorul az arcom.
Mozgok a hátadon, mert árapály vagy,
városok közepéig besodorsz,
aztán engedsz ki, tengerekre, messze.
ÚTBAN A KÖZPONT FELÉ
S ha semmiről sem vennék tudomást?
Mennék előre, biccentve jobbra-balra:
kezicsókolom, szervusz, szia.
Meddig jutnék? Lenne-e pofám?
Ha visszaköszönnek, az ő bajuk.
Mennék előre, hajló sás között.
Nem kell érdemi reakció, nem tudok
betérni asztalukhoz. Mind szomszédok,
szevasztok, jónapot. Nézzem az arcokat?
Az utat már tudom, bemagoltam a leckét.
A portás előtt (legfőképp!) merev nyakkal
kell elmenni, nehogy kérdezzen bármit is.
Azt válaszolnám: a Központba, persze.
Ott kell lennem, énrám számítanak.
Lehet, hogy nem számítanak, de arról
most hirtelen nem vennék tudomást.
NYÍRJ A HAJAMBA
Kérlek, gyere vissza. Tenyerelj
a napomba, szükség, hogy igazodjak.
Ne hagyj az utcán butaságokat
beszélni (mi van velem, hát mi lenne)
megállás nélkül, kérlek, gyere vissza,
rontsd el a szúnyoghálós terveket,
amiket ablakomba applikálok,
moss ki az aljzatomból, lassú víz,
hogy legyen újra szégyellnivalóm.
Ne hagyd, hogy fölül álljak mindenen,
állítsd a kapucsengőt Marseillaise-re,
vagy ABBA-ra (van olyan kapcsoló?),
nyírj a hajamba, majd ha visszajöttél,
átlósan széles sávot, hogy ne tudjak
feltűnés nélkül újra elvegyülni.
Légy mellettem, hogy botránykő legyek,
hogy levakarhassam a tetveket.
Van egy hófehér bőrű, huncut szemű, huncut mosolyú, felhúzott szemöldökű, finom kezű, halk szavú ember, aki fejét kissé srégen megdönti, úgy hajol közel, amikor beszél. Az arcán titokzatos szomorúság ül, melyben keveredik komolyság és játék, bánat és sóvárgás, a boldogság mélysötét rétegei, részvét és némi angyali távolság. A gyermek és a professzor arca. A Nádasdyak családi fényképére nemrég bukkantam. A kép bal oldalán, kezében feltehetőleg partitúrával egy mosolygó férfi néz szembe a kamerával. Az asztalon heverő könyvrakás a melléig ér. Jobb oldalon karcsú derekú, nemes tartású nő egyik kezét a pianinón nyugtatja, a haja feltűzve, előre néz, ki a képből. A pianinó mellett felnyírt hajú kisfiú, ingben, kötött mellényben, ujjai a billentyűkön. Középpolgári miliő, a háttérben nagy fotel, a falon festmények. Az apa Nádasdy Kálmán, színház- és filmrendező, az Opera főrendezője, majd igazgatója, pedagógus, a világjárt színházi ember fordított operákat, rendezett Shakespeare-t, nevéhez fűződik a Lúdas Matyi és a Föltámadott a tenger. Az anya Birkás Liliana, az Opera szopránja, énekelte Toscát, Csocsoszánt és Tatjanát. Az a fiú pedig – a két báty a jelek szerint távol – nem más, mint Nádasdy Ádám.
www.magveto.hu
Elég csak erre a képre nézni, és világosan kirajzolódik az a szellemi háttér, amely a muníciót adta Nádasdy Ádám lenyűgözően sokszínű életművéhez. Amint az Élet és Irodalomban publikált Egy romantikus szerelem című, az angol nyelv iránti odaadásáról valló írásában is meséli, innen indult romantikus kalandjára, arra a felfedezőútra, amelyre olthatatlan kíváncsisága hajtotta. Nádasdy Ádám lázadása és kalandvágya azóta sem hagyott alább. Zenészként bánik a nyelvvel, sziporkázóan szellemes pedagógus, akár színházban a rendező, esszéiben, költészetében és nyelvészként sem feledkezik meg az olvasó, a néző, a nyelvhasználó szemszögéről. Mindig kíváncsi a másikra, akihez beszél, akinek fordít, akivel vagy amivel kommunikációs viszonyban áll.
Nádasdyt olvasni, Nádasdyt hallgatni éppen ezért rendkívül felszabadító. Vele levethetjük magunkról, ami gúzsba köt, szokásokat, rögzüléseket, konvenciókat. Nádasdyval meg lehet érteni, miért jó nem ragaszkodni mindenáron avult igazságokhoz, hagyományos felfogáshoz, elvárásokhoz, vaskalapos kánonhoz, kopott képzetekhez. Hozzá lehet érni az istenekhez, Shakespeare-hez, Dantéhoz, le lehet fordítani XX. vagy XXI. századi magyarra a régmúlt óriásait. Mire való a kincs, ha nem értjük, és nem állunk beszélgetésben vele? Nádasdynál az élhetőnél, a meg- és átélhetőnél, a működőképesnél nincs fontosabb. Nincs szépelgés, sem felül- vagy alulstilizálás, az van, ami van, előjel nélkül. Nádasdy nyitott, hajlékony, rugalmas és mérhetetlen szenzibilis követője a világban, a társadalomban, a nyelvben, az emberben végbemenő finom, máskor kardinális változásoknak.(litera.hu)
Nádasdy Ádám hét éve jelentkezett legutóbb verseskötettel. A ma hetvenéves szerzőt a Magvető Kiadó a legújabb verseket tartalmazó Nyírj a hajamba című könyvvel köszönti.
Kerekes Tamás