A litera.hu internetes irodalmi magazin március havi szerzőjeként Dragomán Györgyöt nevezte meg – vele készített beszélgetések, munkáiról irt elemzések gazdagítják szerzői portréját és a mi olvasói látókörünket. A Nekem kamaszkoromban mindig süt a nap című interjúban a Budapesten élő iró, aki A fehér király cimű regényében a diktatúráról nyújt felejthetetlen irodalmi látleletet, most közvetlenül is nyilatkozik a diktatúráról. Íme…

„…Ha a gondolat-, szólás- és vallásszabadság hármasa teljesül, akkor lehet szabad társadalomról beszélni. A diktatúrában először is nincs tökéletes szólásszabadság, egyfajta túlhatalom van, bizonyos gondolkozási irányok korlátozottak. A világ nagy részén azt lehet látni, hogy a pénz, fejlettség nem hozza automatikusan magával a szabadságot. Bizonyos, zárt társadalmak minden szempontból igen fejlettek technikailag, mégsem valósul meg egy sem e három dologból. Mondjuk Szaud-Arábia: csúcstechnológia, hatalmas gazdagság, de nagyon szigorú szabályok vannak, ezért a mi szempontunkból egy totálisan zárt társadalomnak tekinthető. A tudásból, fejlettségből tehát nem automatikusan következik a nyílt társadalom vagy a totális gondolatszabadság létrejötte…

A diktatúrának nincsenek szigorú határvonalai: láttam már cenzúrát közelről Magyarországon, de úgy gondolom, mivel ezek a dolgok nem intézményesültek, nem érdemes diktatúráról beszélni. Azt a szót szoktam használni inkább, hogy „túlhatalom”. Amikor a hatalom olyan dologba is bele akar szólni, amibe nem kellene, hiszen nélküle is nagyszerűen megy. A hatalom akkor működik jól, ha megteheti ezt, de mégsem teszi: korlátoznia kell önmagát, a minimumra kell törekednie, nem a maximumra. De ahhoz, hogy önfenntartóvá váljon, a maximumra kell törekednie. Ugyanakkor, vannak durvább példák a környéken. Törökország jó példa arra, hogy egy működő demokrácia felé tartó társadalom hogyan válik pillanatokon belül rendőrállammá: tíz évvel ezelőtt még komolyan úgy tűnt, van esély arra, hogy előbb-utóbb az Európai Unió tagja legyen, ma pedig barátaim ülnek börtönben, műfordítók, lapszerkesztők, akik nem csináltak semmit, csak próbáltak normálisan újságot írni. Mi azért nagyon messze vagyunk ettől, de érezhetünk túlhatalmi törekvéseket. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire szabad egy ország, meg kell nézni például a híradót. Amikor a híradóban nincsenek kérdések, vagy a politikusok nem válaszolnak rájuk, a híradó gyakorlatilag egysíkú teremlési riportok sorozata, az azért elég árulkodó…

Alapvetően hiszek abban, hogy lehet szabadnak lenni egy diktatúrában is. Akkor kezdődik a diktatúra igazán, amikor elhiszed, hogy igazuk van, sőt annyira rettegsz tőlük, hogy már valahol azt akarod, hogy igazuk legyen. A hatalommal kapcsolatban pesszimista vagyok, de a történeteim ennek ellenére mégis csak éppen arról szólnak, hogy „csakazértis”. Lázadni kell, főleg egy kamasznak.”

Forrás: litera.hu