Végre, kipihenheti magát, gondolta, s jólesően nyújtózott el a kanapén. Nehéz hete volt, vizslató ellenőrzés a munkahelyén, napi gondok otthon. Hiába volt munkája, pénze, gyakran éheztek is. Az üzletek üresen tátongtak. Ha valamelyikbe árut hoztak, futótűzként terjedt a hír, s szempillantás alatt emberkígyó kanyargott előtte. Legtöbbször csak percek múlva derült ki, miért is állnak ott. Mindegy volt, hogy éppen mosóporért vagy olajért. Semmit nem lehetett kapni, csak sorok, vég nélküli sorok… Vajat, cukrot, kenyeret fejadagra kaptak jegyre (bonra), húshoz az erősebbek jutottak néha. Olyankor az ember állattá változott, csak tülekedés volt, meg aki bírja, marja harc a megélhetésért. Közben dicshimnuszt zengett a rádió, a tévé, az újságok. A nép jelre tapsolt, éljenezte a legszeretettebbet, a conducatort a akkor 80-as évek Romániájában. Aki ellenállt, az hamar megtanulta a kékingesek gumibotjától a rendet, vagy örökre eltűnt…
Próbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat. Pihenni szeretett volna keveset, amíg kisfia Kláriéknál játszott Lóri barátjával. Jól megértették egymást a gyerekek, s így felváltva töltötték az időt hol ott, hol nála.
A TV feketén bámult rá – még nem volt itt az adás ideje, meg villanyáram sem –, az elemes rádióban halk zene szólt. Betakarózott. Jócskán az őszben jártak, de nem kaptak meleget a központi rendszertől. Hiába remegtek a hideg lakásokban. A törvény az törvény. S a panelek lakói fáztak, néha áztak is. Maradt a takaró s a meleg ruha.
Elszunnyadhatott. Erős kopogásra, s barátnője kislányának hangjára ébredt. Hozza Gáborkát, gondolta, s nyitotta is az ajtót. De a kislány egyedül állott ott.
– Lóriért jöttem – mondta, s belépett az ajtón.
– Hát nincsenek nálatok? – riadt meg.
– Nincsenek. Ide jöttek játszani.
– Itt nincsenek – mondta, s végtelen gyengeséget érzett, majd összerogyott, a szíve pedig hevesen lódult meg.
– Hol lehetnek?
Mire magára kapta a kabátját, a Lóri szülei is rémülten rohantak át. Szürkülödött, nagy léptekkel közeledett az este. Négyen négyfelé szaladtak. A közeli utcákba, a tó mellé, a patakhoz. Sehol sem voltak a gyermekek.
Hozzál róla egy fényképet, kiáltotta a barátnője. Jani bemegy a rendőrségre.
Kettesével rohant a lépcsőkön felfele, kapkodott a levegő után, amire beért a lakásba (lift nem működött villany nélkül). A szobában már gomolygott a sötétség. Remegő kezekkel kutatott a fiókban fényképért.
S ekkor a bejárat felől gyerekkacagás csilingelése hallatszott! Gáborka és Lóri lépett be.
– Mama, pénzst kerestünk! – mondta boldogan a kisfia, – és tenyerét kinyújtva mutatta szerzeményét.
– Eladtuk a piacson a tötmagot, amit mammama küldött neked .
Mázsás kő gurult le a szívéről, remegve ölelte át a gyerekeket, s a megkönnyebbülés könnyei csorogtak végig az arcán.