Pillangókönyvek, könyvpillangók

Interjú Damó Istvánnal (2002)

– Marseille-ben – ezt a hírt hozta a posta – sikeretek volt. Mit állítottál ki Marseille-ben? Franciáknak a franciát: talán a Villon-sorozatod?

– Október közepén tartották Marseille harmadik nemzetközi könyvfesztiválját és egyben könyvvásárát. Ezen tizenöt ország képviseltette magát. Valóban sikerünk volt. Több alkalommal állt módomban összehasonlítani a mi művészkönyvtárgyainkat a nemzetközi mezőnybelekkel. Ha nem tűnik szerénytelenségnek, talán a mívességben és a gondolatiságban rejlik a sikerünk titka.
Ami engem illet, sorozatot állítottam ki, melynek címe: „Levelek Kafkának”.
A Villon-sorozat elmarad. Ha már említetted, hadd mondjam el, hogy a Villon-sorozatomat látta Faludy Gyurka bácsi és tetszett neki. Az idén forrt ki bennem a gondolata annak, hogy csináljak egy Faludy bibliofil kiadást Gyurka bácsi átköltéseiből. Beleegyezését adta, sőt az első balladát sajátkezűleg írta le. Természetesen a tollal írt ballada így fog szerepelni. Úgyhogy most szárnyalok…

– Térjünk vissza Marseille-hez! Mi a művészkönyv? A művész könyve, amit olvas? A művész által írt könyv? Könyvre emlékeztető tárgy, amelyet a művész alkot?

– Erre a kérdésre te magad három lehetséges választ adtál. Szerintem mind a háromban benne van a lényeg. Kiegészíteném a következőkkel: betű-kép-jel hármasság jegyében képzelem el a művészkönyvtárgyat. Egyedi darab. Küllemében eltér a hagyományos könyvtervezéstől. Vagy kimondottan kézimunka, vagy nyomdai eljárások és kézimunka eredményeként születik. Hermetikus, nem mindenki számára közelíthető meg könnyen, ezért rejt magában valami titokzatosságot. Minden formájában mást nyújthat. Hatása a szellemiség és vizuális élmény együttese. Műtárgy a könyvtárgy.

– Kik állítottak ki veled együtt? Kik alkotják a csoportot?

– Megszállott emberek. Elvarázsolt lelkek. Egyébként külföldi szerepléseink alkalmával örömmel tapasztalom, hogy hasonló gondolkozású, szemléletű emberek foglalkoznak ezzel a műfajjal. Csoportunkat különböző műfajokban dolgozó művészek alkotják. Vannak köztünk grafikusok, szobrászok, festők, textílművészek. Egy a lényeg: a könyv szeretete.

– Igen „nőies” művésztárgyak ezek – megszoktuk, ugye, hogy férfi művész bronzba önt, követ farag, s akkor itt vannak ezek a leheletkönnyű tárgyak, a szél elfújja őket. Vannak köztük olyanok, amelyeket egyenesen pillangókönyvnek neveznek, ráadásul színesek azek a pillekönyvek… Ezek is képesek kifejezni a belső világodat?

– Sokan beszélnek nőies és férfias műfajokról. A művészetet soha nem kötöttem nemekhez. Szerintem a művészet vagy jó vagy… ha rossz, akkor nem művészet. Döntő szerepe van az alkotó érzékenységének, és annak, hogy kellő hozzáértéssel, alázattal, tisztelettel, szeretettel nyúl a témához és az anyaghoz vagy sem. Ennek köszönhetően születnek „leheletkönnyű” tárgyak és „pillangókönyvek”. Mivel a könyvtárgyakat a gondolatrögzítés egyik formájának tekintem, úgy érzem, képesek kifejezni belső világunkat, érzelmeinket. Magam bátorítására idézem Kafka egyik aforizmáját, miszerint „A belső élet csak élhető, de le nem írható” – bátorkodom hozzátenni: talán megfesthető.

– Mikor jött be az életedbe a művészkönyv és hogyan?

– Talán az életkörülmények is szerepet játszottak. Már Magyarországon voltunk. Minden feszültségtől mentesen éltünk, élünk nyogodt körülmények között. Addig, a grafikának köszönhetően csak fehér-feketében dolgoztam. Szerettem volna újra festeni, csak éppen nem tudtam, hogyan lássak hozzá. 1993-ban egy nemzetközi művészkönykiállítás volt a Széchenyi Könyvtárban, ahol én is szerepeltem egy színes könyvvel. Magát a műfajt már otthon ismertem, hiszen neves román képzőművészek foglalkoztak vele. Mégis kellő érettség és bátorság kellett ahhoz, hogy megpróbálkozzam. Ekkortájt kezdtem el újra festeni. Ezen esemény, az 1993-as kiállítás után alakult meg a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága, aminek én is alapítótagja vagyok.

– Romániában indult a pályád, nemcsak indult, hanem ott befutottál. Kikristályosodott stílusod volt, melyben a vonal, a kristályosan tiszta vonalvezetés kapott központi szerepet. Amikor több évre rá Stockholmban kiállítottál, alig ismertem rá a műveidre: foltokat, tömböket láttam a vonalak helyett. A felület dominált, s az többnyire szabálytalanul berendezett volt. Már-már kaotikusan amorf… akárcsak az élet Európánnak azon a felén?! Ennyire megváltozott a világ körülötted? Megváltoztál te magad?…

– Könnyű a szerepem, hiszen olyan jól ráérzel a dolgok lényegére. Kérdésedben a válasz. Amit Stockholmban láttál tőlem, az még falusi – egyébként rendkívül jól éreztük magunk ott – falusi tartózkodásunk alatt születtek. Magyarországra való településünk kezdeti időszaka volt. Akkor még nem éltem olyan „gyorsan”, mint mostanság. Volt időm másképpen „belépni” a felületbe. Mára megmaradt a vonal, ami a „kaotikus amorf” felületet fogja közre. Ez a plasztikus hasonlatod nagyon illik térségünkre. 1990 előtt Romániában megélt utóbbi évek maradandó nyomokat hagytak bennem is. Ugyanakkor rengeteg élményanyag halmozódott fel. Ezek az utóbbi tíz évben erőteljesen jönnek elő, élnek bennem és éltetnek. Tulajdonképpen hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy otthon a rosszban is volt részem.
Hogy megváltoztam volna? Alapjában véve derűs ember vagyok. Otthon ezt a jó tulajdonságot vissza kellett fojtanom, hiszen a nyomorúságban „nem illett” derűsnek lenni. Most újra „kitört” a derű rajtam. A téma maradt, körítve groteszk és humoros hangvétellel, mondják mások rólam. Talán ennyiben beszélhetünk változásról az esetemben.

– Mintha be lenne osztva: grafikáidon a tragikum, művészkönyveiden a színek szaporodnak, hol a harmónia?

– Azt hiszem, mind a tragikum, mind a derű megférnek bennem. A kettő kiegészíti egymást. Egyensúlyban vannak. Így vagyok teljes ember.

– Megint sikeres vagy: az európai kultúra fővárosaiban fordulsz meg: Marseille előtt a Frankfurti könyvvásáron is kiállítottál. Hol még?

– Párizsban és Londonban többször, Marseille előtt Bruxelles-ben is. Tavasszal készülünk Dániába. Valószínű több városban fogják látni könyveinket.

– Mikor fogják akkor hát a Villon-sorozatod látni a Villont eredetiben olvasók?

– Nem tudom. Az ember mindig a legújabb munkáját szereti a legjobban. Nem tagadom le a Villon-sorozatom. Bár húsz éve készült, magam is szeretem. Újra venném a témát, de csak akkor, ha az előbbinél mást csinálnék. Az önismétlésnek nincs értelme. Huszonhat éves voltam, amikor a Villon-sorozatom készült. Ha nem tévedek, Vilon is körülbelül annyi idős volt, amikor kilépett az életből. De (Villonnal mondom:)… „hol van már a tavalyi hó?”

– Mikor állítasz ki Brassóban?

– ??? Hívatlan sehova sem megyek.

– Nem látom képeiden a Cenket, pedig ha nem is a Cenk alatti városban születtél, ott nevelkedtél, valószínűleg vannak meghatározó élményeid aból az időből. Vagy az én készülékemben van a hiba, s mégiscsak megbújik a Cenk például grafikáid egy-egy árnyékában?

– A képeimen nem látod a Cenket, talán konkrét formájában nem is fogod látni. A Cenk bennem él. A grafikáimban biztos ott rejtőzik valahol. Visszatérő motívumként minden nap velem van. Ezt nem a hatás kedvéért mondom. A magyar Alföld kellős közepén élek, Kecskeméten. Hiányoznak a hegyek. Különben van két könyvem, korábban készültek. „Hegyes-könyv” a címe mindkettőnek. A Cenkből állt össze.

Kérdezett: Gergely Tamás

2017-ben a Lenolaj albuma számára aktualizáltuk a történéseket:

A fenti interjú, amennyiben a Café szerkesztőjét a technika nem csapja be, 2002-ben került az olvasók elé, eltelt hát éppen annyi idő. hogy rákérdezhessek: mi van a művészkönyvekkel: a tieiddel, létezik-e még a Művészkönyvalkotók Társasága, mennyire életerős, ha egyáltalán „igen”? Tőled más és más műveket láttam az azóta eltelt években, közöttük sok illusztrációt, szóval: a művészkönyvek sorsa merre fele alakult?

A Magyar Művészkönyvalkotók Társasága (MMAT) 1993-ban alakult. Azóta megszakítás nélkül működik, bár volt egy nehezebb időszakunk. de ez nem gátolta a társaság tagjait a munkában. Megalakulásunk óta, több nemzetközi könyvfesztivál, vásár vendégei lehettünk. Csak egy párat említsek: Franciaországban Párizsban és Marseille-ben állítottunk ki, következett a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásár, majd Dánia, ahol Viborg város Könyvtárában mutatkoztunk be. A közelmúltban mintha mutatkoztak volna a fáradtság jelei, hiszen a társaságunk alapító,-és „öreg” tagjai már a szépkorúak körébe léptek. Eljött a fiatalítás ideje. Szükségét éreztük annak, hogy társaságunk fiatal képzőművész kollégákkal bővüljön. Utánpótlás van. Új szemlélet nem kevésbé. Tagfelvétel folyamatosan történik, azaz évente. A MMAT jelenleg a kezdeti lendülettel folytatja tevékenységét. Folyamatosan kiállítunk Magyarországon és külföldön egyaránt. Ápoljuk az itthoni és a külföldi kapcsolatainkat, ami abban áll, hogy több cserekiállítást szervezünk. Ilyen kapcsolat áll fenn egy Bázelben működő művészcsoporttal, könyvalkotókkal. A közelmúltban közös kiállítással mutatkoztunk be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd a két társaság Bázelben a Rappaz-Múzeum termeiben. 2014-ben egy milánói művészcsoporttal szerveztünk közös kiállítást Budapesten, a József Nádor Galériában, majd ezt követte egy milánói bemutatkozás. 2013-ban Szlovákiában egy válogatott anyagot állítottunk ki közösen szlovák, cseli és lengyel könyvalkotókkal. 2015-ben Helsinkiben, a Magyar Kulturális Intézetben, 2015-ben Göteborgban a Nemzetközi Könyvfesztiválon voltunk jelen, ahol Magyarország volt az Állandó-díszvendég. Majd Umeában mutattuk be alkotásainkat. Ne felejtsem ki a felsorolásból a Frankfurti Könyvvásárt sem. Amint említettem, nem hanyagoljuk el az itthoni szerepléseket. Állandó kiállító vendégei vagyunk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiváloknak a Millenárison. 2013-ban Kaposváron „Könyvképmás” címmel a Vaszary Képtárban mutattuk be könyveinket. 2014-
ben „Könyvszobrok/Művészkönyvek” címmel Budapesten a Galéria IX-ben szerepeltünk. Széchy Bea kollégánk négy alkalommal szervezett egy sorozatkiállítást nemzetközi meghívottakkal. „Gondolatok a könyvtárban” címmel. 2015-ben a Széphárom Közösségi Térben tisztelegtünk a Landner & Heckenest nyomdászpáros emlékének. Minden olyan kulturális rendezvényen jelen vagyunk, ahol, úgy gondoljuk, hogy hozzájárulhatunk a rendezvény magas színvonalához, fgy, 2016-ban jelen voltunk egy standdal Budapesten a Vigadóban megrendezett Antikváriusok Nemzetközi Szervezete 42. Konferenciáján. Kamarakiállítás okon is szívesen részt veszünk. 2016 novemberében Leányfalun volt kiállításunk „Kerítés” címmel az Aba-Novák Galériában. Felsorolásom nem teljes, tevékenységünknek csak egy részét tükrözi. Ami a jövőt illeti, folyamatban van két másik kiállításunk, az egyik Berlinben, a másik Párizsban, az ottani Magyar Kulturális Intézetben. Természetesen jelen leszünk az idén is a XXIV-ik Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron és más kiállításokon is.
Ami engem illet, nem torpantam meg. Folytatom a művészkönyvalkotást a többi képzőművészeti műfaj mellett. Talán beszéltünk arról, hogy úgy érzem magam teljes embernek, ha több műfajban dolgozom. Azért is tartom fontosnak, mert amikor úgy érzem, hogy egyik műfajon belül az önismétlés veszélye fenyeget, akkor váltok. A művészkönyvalkotás terén, nagyjából ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak mint eddig. Marad továbbra is az irodalom, mint ihlető forrás, de ugyanakkor figyelek a környezetem változásaira is. Ha érzelmileg egy gondolat, legyen az olvasott, hallott, látott vagy tapasztalt, megérint, elkezd foglalkoztatni és elraktározom. A különböző anyagok is lehetnek ihlető forrásai könyveimnek. Általában semmit nem dobok el, gyűjtögető alkat vagyok. Egy idő után, a sok felhalmozott anyagot, különböző minőségű papírt, az újszerűség élvezetével fedezem fel. Az addig memorizált gondolatok, egyszer csak testet öltenek, fgy készülnek könyveim.

Damó Istvántól kérdezett: Gergely Tamás, 2017. március 30.

1. Klein Ágnes:
   2017. március 31. 15:18

   Remek „könyvek” és hasonlóan jó interjú.
   Az ilyen anyag ihletőül szolgál nekünk is, a Káfé ismeretlen olvasó táborának.
   Köszönet a művésznek, Damó Istvánnak és Gergely Tamásnak, érdeklődéssel olvastam minden sorát.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ