Albert-Lőrincz Márton: (Falak)
 
Rendre fölsejlenek a falak, ahogy
lépteid előrébb visznek, elég közel
kerülsz, pontos kontűröket képeznek
a falak, elkezdenek hívogatni.
Örülsz, mert tudsz örülni,
Sírsz, mert tudsz sírni.
 
Vannak a leomlott falak, és vannak
amelyek keményen állnak. Időtlen.
Érdekes.  Látványnak hitvány, és mégis
vonzanak, főleg azok,
amelyek leomoltak.
 
Mintha havakba fagyott titkok várakoznának,
mintha Kancsendzönga fölkínálkozna.
A fal mögött megbújik valami, titok,
amit a szem nem lát,
amit a fül nem hall,
az értelem nem talál.
 
Láthatatlan emberek nyomai,
láthatatlan nyomok reményei.
Mózes is járhatott itt, meg a farizeusok,
meg a szatírok, meg a szirének,
karddal is csaphattak zajt,
meztelen testtel is elcsábíthattak,
és édes dallal.
 
Fölmászol, hogy messzebbre láss.
A romokra.

A Fogarasban * Albert-Lőrincz Márton felvétele

Hadnagy József: Sírásaim megritkultak
 
„Örülsz, mert tudsz örülni,
Sírsz, mert tudsz sírni.” 
Albert-Lőrincz Márton: (Falak)

Sírásaim
megritkultak,
könnyem befelé
hull a ritkuló levegőben…
Örömeimet kioltja. Szívemen
kék tinta.

Fölfelé igyekszem – ahol a magasság
ragyog s megfagy, mint Kancsendzöngán a
kék vér, mikor a tintatartó ráborul a csöndben…