…A múltat akarod kijavítani. Túlságosan későn találod ki a helyes elhatározást. Újra kezded azt a lépést, amelyik meg tudott volna menteni, de mivel elmúlt már az órája, erőidet rothasztó ábránddá lett. Igaz, egyik vezéred számításai alapján azt a tanácsot adta, hogy nyugat felé támadj. Erre te újra kitalálod a történelmet. Eltünteted belőle a tanácsadót. És északi irányban támadsz. Ami annyit ér, mintha úgy akarnál magadnak utat nyitni, hogy ráfújsz a gránithegyre. “Ó – gondolod nyomorult álmodozásod közben -, ha ez nem lépett volna közbe, ha az a másik nem beszélt volna, ha a harmadik éppen nem aludt volna, a negyedik nem hitt volna, vagy nem lett volna hajlandó hinni, ha az ötödik ott lett volna, ha a hatodik másutt lett volna, akkor most én lennék a győztes!
Csakhogy a szemed közé nevetnek, mert nem lehet őket eltörölni, olyanok, mint a lelkiismeretedet kínzó vérfolt. Kedved lenne kegyetlen kínhalállal elemészteni őket, hogy megszabadulj az emléküktől. De rájuk rakhatod az ország minden malomkövét, akkor sem tudod meg nem történtté tenni, hogy voltak.
Gyenge és gyáva vagy, ha egész életedben így kergeted-hajszolod a felelősöket, megtörtént múltat találva ki rothasztó álmodozásod közben. Ráadásul tisztogatásról tisztogatásra haladva végül egész népedet sírba döntöd.

(Folytatjuk)