„A Király, aki egy darabig szorgalmasan írogatott a jegyzőkönyvébe, fölkiáltott:
– Csönd! – Aztán olvasni kezdte a jegyzőkönyvéből: – Negyvenkettedik paragrafus. Mindenki, aki egy kilométernél hosszabb, köteles távozni a tárgyalóteremből.
Valamennyien Alice-re pillantottak.
– Én nem vagyok hosszabb egy kilométernél – mondta Alice.
– De igen – mondta a Király -, csaknem két kilométer vagy.
– Dehogyis megyek el – ellenkezett Alice. – Különben is nem azt mondja a törvény, most tetszett csak kitalálni.
– Ez a legrégibb rendelet az egész könyvben – szólt a Király.
– Akkor az első paragrafus volna, nem pedig a negyvenkettedik – mondta Alice.”

Egy szomszéd ország miniszterelnöke azzal vádolt meg egy egyetemet, hogy megszegett egy törvényt, amelyet azután fognak meghozni. A törvényt persze meg is hozták, az szépen hatályba lépett visszamenőlegesen – oszt az egyetem nézhette magát (meg önt, meg minket, meg mindenkit), ott állt szegény törvényszegővé váltan. Találékony kis diktátor, gondolhatnánk, hogy miket ki nem kombinál! Na, erre mondja azt Akrif apó, hogy olvassunk figyelmesebben. És hogy ami április elsején jelent meg, attól az még lehet véresen komoly. Április elején közölte a nagyszerű olvasmányok kaféja Lewis Carroll Alice Csodaországban című regényének utolsó fejezetét. Ebből most kiemelve ismét idéztünk egy részt, amely egyrészt jelzi, hogy a leendő törvény be nem tartásával vádolni valakit nem is vadi új gondolat, másrészt hogy még sok érdekes dologra számíthatunk a törvények és a büntik vonalán.