A honfoglalás utáni kalandozások, a magyarok zsákmányszerző lovasportyái a X. század első felében, évtizedeken át rettegésben tartották Európa népeit. „A magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram!” – fohászkodtak a kilencszázas évek első felében az aggódó nyugat-európaiak.

Az észak-olasz Friuli-Venezia-Giulia tartományban, az Adriai-tenger partjától néhány kilométerre fekvő kisváros, Aquileia bazilikájának altemplomában például ma is megtekinthető az a 10. századbeli falfestmény, amely egy csata közben hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázol (feltehetően bizánci mester készítette). A kalandozók az Ibériai-félsziget déli tájaiig is eljutottak, harcmodoruk eleinte mindenütt sikeresnek bizonyult.

A hadi szerencse azonban pár évtized után elpártolt tőlük. Őseinkre az első súlyos vereséget I. (Madarász) Henrik német király mérte, éspedig a mai Szászország területén fekvő Merseburg közelében. Előzőleg – 924-ben – az uralkodó kénytelen volt kilenc évre békét kötni a „pogányokkal”, egy elfogott vezérüket is szabadon bocsátotta, sőt, adófizetésre kötelezte magát. Az időt azonban jól kihasználta városai megerősítésére, katonái felkészítésére, amiről a 933-ban ismét idevonult magyarok is meggyőződhettek. (A „családi hagyományt” Henrik fia, I. Ottó vitte tovább, aki 955-ben az Augsburg melletti Lech mezején döntő és keservesen kijózanító vereséget mért a kalandozókra.)

A merseburgi ütközet emlékét a képünkön látható hatalmas sziklatömb őrzi az egyik szomszédos község, Bad Dürrenberg parkjában. Figyelemre méltó a felirata: Csata a hunokkal 933 – vagyis a helyiek több mint ezer évvel ezelőtt Attila utódai felett véltek győzedelmeskedni, s ezt őrizte meg az ottani hagyomány.

/(Érdekes körülmény, hogy Bad Dürrenberg polgármestere 2008-tól 2015 júliusáig a magyar Nemes Árpád volt…)
Az aquileai rajz bemutatását dr. Réti György kollégámnak, a bad-dürrenbergi fotót lipcsei barátaimnak, Waltraud és Jürgen Grubitzschnak köszönöm./

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban