Dobozi Eszter alább közölt versei közül az elsőhöz egy népszerű Szabó Lőrinc vers szolgáltat mottót, amelyet annyian idéznek! Az idézetben szereplő Dsuang Dszi neves taoista filozófus, akinek a gondolatmenetét felidéző Szabó-féle költemény tárgya vissza-visszatérő motívuma az irodalomnak, s merész „lepkeszárny-csapkodásával” sok olvasó szívét megérinti. Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma című versével tanítani akart, keleti bölcsességekhez szoktatni a nyugati keresztény tudatot. Ugyanakkor játszott is, költői kísérletet űzött, s az említett bölccsel kapcsolatos versei, gondolatai szerves egésszé illeszkedve egyre makacsabbul sugallják a költő szorongó üzenetét:

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény..

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma*

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom – folytatta eltünődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

*A versben szereplő „Dsuang Dszi” a legnagyobb taoista filozófus, neve mai átírásban: Csuang Ce

/Szabó Lőrinc az alábbi jegyzeteket fűzte költeményéhez:/

„Ez valami ismeretelméleti költemény; maga a tiszta poézis, mondták rá. El lehetne – meg is tették – képzelni, hogy meggyújtunk egy gyertyát, eléje állítunk egy tükröt: akkor két gyertya látszik. Ha már most a gyertya túlsó oldalán még egy tükröt állítunk oda, abban nemcsak a valóságos gyertya, hanem a tükörkép-gyertya is látszik. Bele lehet úgy nézni bármelyikbe, hogy gyertyák végtelen sorává nő a tükröződés… Így van ez a gondolatokkal és az álommal is… Valami rémlik bennem, hogy Goethe írhatott effélét, verset, nem tudom, mit… Ezért kaptam oly mohón Csuang-ce kínai filozófusban olvasott egyik álom-mesén, amelyen a vers épült. Rendkívül tetszett a gondolatoknak ez az egymásban tükröződése, az a gondolat- és képlabirint, amely az egész mögé felvázolható. Csuang-ce filozófiájának egy kivonatos könyvét (Diederichs Verlag) sokat olvastam, rengeteg, számunkra érthetetlen anekdota és forgács van ebben is meg a társaiban is, úgyhogy tucatjával, sőt százával kellett átrágni magát az olvasónak, míg valami európai logika számára felfogható képet talált. Ugyanilyen kiadásban olvastam Meng-cet is és Konfuciuszt meg Lao-cét, a Védákat stb. Szegi Pali barátom volt az egyetlen a környéken, aki még figyelt effélére, valamennyire. Én antikrisztiánus méregből, ifjúkori dühmaradványokból, de igazságérzetből is elhatároztam, hogy ebben a nyavalyás keresztény Európában, illetve Magyarországon terjeszteni fogom más, nekem tetsző vallásoknak és népi hiedelmeknek az anyagát: akadtak jó, bölcs és szent emberek, nem csak ebben a vén Európában! Ahogy Arany és Tompa idejében divat volt feldolgozni keresztény legendákat („Krisztus urunk futott, bújkált” ), így vettem én sorra, illetve akartam sorra venni a hindu és kínai (nagyrészt buddhista) dolgokat, és hittem, hogy évtizedek múltán a tanulóifjúság lelkébe ezek is beleivódnak a verseim révén éppúgy, ahogy a keresztény prédikációk. Azonkívül fantasztikus és groteszk anyagot is nyújtottak. Csuang-ce könyve: Das wahre Buch vom südlichen Blütenland igen sok feldolgozásra csábított. De csak azokat tudtam megformálni, amelyek intellektuálisan is legalább egy édes, drága nő szeretetének a hevével szóltak a képzeletemhez. Mindezek a témák többnyire hosszadalmasak és mindenesetre prózaszövegek voltak, úgy, hogy a szerkezetet, a kivonatolást, az európaizálósukat is én adtam meg. A Csuang-ce álma a lepkével nagyon ismert téma. A „kétezer év” csak kapásból kívánja jelezni a régmúltat. A végére odaállítottam a – tükörbe – a saját gyertyámat is: „mindhármunkat én”…

(Összeállította: CsG – forrás: aranytalicska)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ