1. Úgy vélem, hogy az erdélyi magyar költészet az összmagyar költészet kevésbé „vad”, inkább „szoft” irányzatához tartozott. Ez a különbség mára eltűnőben van. A modern magyar irodalom szerintem a Vajdaságban virágzott leginkább az 1960-as, ’70-es években. Legfogékonyabb koromban ebbe az avantgárd tündöklésbe lettem szerelmes és – erdélyiként – ezzel a szellemmel igyekeztem (volna) beoltani az olykor magába forduló erdélyi irodalmat. Szeretnék öntörvényű alkotó lenni, ahogy az új-symposionosok is azok voltak a háború előtt.

2. Talán valamely felismerhető, tehát egyéni gyermeteg szürrealizmus.

3. Megbírálták például verseim túlzott adatszerűségét. Beláttam, hogy olykor a kevesebb több lenne, de fenntartom magamnak azt a meglátást, hogy az adatszerűség is lehet művészi eszköz. Nagy hatással voltak rám az avantgárd szerzők vizuális megoldásai, de ezt a mostani, világhálós alkotási módozatomban nem igen tudom érvényesíteni; paradox módon, a mechanikus írógéppel könnyebben tudtam vizuális hatásokat elérni. A világháló nyilván több lehetőséget nyújt mint az írógép, de nem értek a „modern kütyükhöz”; szándékolt avantgardizmusom többnyire csak magában a szövegemben nyilvánul meg – ha egyáltalán megnyilvánul.

4. Mindig érdekelt a kritika, akár méltatás, akár bírálat volt is. A kritikus szempontjait azonban nem tekinthetem új szempontoknak, Arra találtam választ, hogy a versem jó-e vagy sem. Hogy miért rossz? Hát… ha elégtelen, ha szokványos, ha követhetetlen, ha túllihegett… de hát ezeket a szempontokat én is ismerem.

5. A naplóírás.

6. Hát igen: a hajléktalanokról írt verseimre hatnak a hajléktalanok… de introspektív alkotó vagyok és napi versírási gyakorlatom során általában saját „kútfőmből”, álmaimból, emlékeimből, belső aggályaimból merítek. Ritkán kapok kitüntetést vagy ösztöndíjat, és úgy érzem, hogy kitüntetések és ösztöndíjak nélkül is ugyanazokat a verseket, ugyanúgy írtam volna meg. Szükség van azonban elismerésekre, mint az élet (rám vonatkozó) értelmének elismerésére; szükségem van érezni azt, hogy „érdemes élni, mert Cselényi Béla vagyok”.

7.

Cselényi Béla: henri de toulouse-lautrec

nem vadászhatott
az aprócska
porcelánlábú
henri de toulouse-lautrec
menjen bohócnak
arra kiváló lesz
henri de toulouse-lautrec
kánkán előtt emelgette
porcelánlábait
henri de toulouse-lautrec
létrával járt
arra ráállt
henri de toulouse-lautrec
boszorkányosan hadonászott
vászna mögött
henri de toulouse-lautrec
létrára állva
már mint egy kisebb nő
majdnem akkora lett
henri de toulouse-lautrec
fiatal ember volt és koravén
henri de toulouse-lautrec
arisztokrata beltenyészet volt
henri de toulouse-lautrec
belgyógyászati panaszai voltak
és szenvedett
henri de toulouse-lautrec
nem volt már bohóc
legfeljebb bajazzo
henri de toulouse-lautrec
szülei öléből
mint a rongy
alácsüngött
henri de toulouse-lautrec

Budapest, 2017. III. 1.