10. Így költök én: Keszthelyi György
1. A mai (erdélyi) költészetben egészséges igyekezetet, törekvést látok, kivéve egyes anyaországi divatszótárból kiollózott sikerorientált, mégis kommerszhatású munkát. Örülni tudok annak, hogy van jó néhány saját világ, elég alaposan követem őket.
2. Semmiképpen nem jellemez a visszafogottság, a vers hangjának, nyelvi megoldásainak idomulnia kell a közölnivalóhoz. Ennek függvényében igyekszem írni, leginkább elgondolkodtató elvontsággal, de nem áll távol tőlem a szürrealizmus sem, a titokzatosság, a sok „kérdőjel” még kevésbé. A kaloda, a kaptafa nem tud lekötni, nem érdekel.
3. Igen. Tulajdonképpen hálát kell adnom a köztünk már nem látható Lászlóffy Csabának, a TETŐN-nek, de hasonlóképpen a Káfé szerkesztőinek is. Nélkülük nehéz lett volna az őrült ritmusú indulás, munka.
4. Avatott kritikus nem egyszer boncolgatta verseimet, kötetem megjelentetése is hasonlóképpen zajlott le. Igazság szerint a kritikus a versnek csak egyes részeit veszi szike alá, szinkronizálja, megbeszéléses alapon. Nagyrészt hallgatni illik rá. Rossz, selejtes verset jobb meg sem írni. Inkább dolgozz rajta hosszan, keményen. Megéri.
5. A festészet, a grafika… sajnos, az előbbit hely, (műterem) hiányában egyelőre abbahagytam. Az olajfesték adalékanyagait nem szereti a levegő.
6. Persze, hogy érdekelnek az értő hozzászólások, a vélemények. Címem, kitüntetésem, ösztöndíjam nincs, szellemi elégtételemmel meg vagyok elégedve, ez nem igénytelenség, hanem ösztönző életérzés.
7.
Keszthelyi György: Így élek – pusztulok
Rend a lelke mindennek, vagyis a lélek
maga a rend, üzentem lökötten, közhelyesen,
közben a konyhában rám villant a fénykard,
csak beszélek, félek, beszélek, félek,
erről faggatóztok, hát vallok átkozottul.
Hogy mitől félek? Hát nem a szoci ablaktól,
a kutyák falkájától sem. Egyedül magamtól,
a göröngyös úttól, az éles kanyaroktól,
amelyek szememre vonják a hályogot.
Miattam szárad a karácsonyi kaktusz,
rossz forrásokból hordom a vizet,
cián és arzén ízét tálalja földem is,
üres parcellámon a csóró szántó-vetők
vezércikként kürtölik híremet,
hogy halált lehelek, a búza, a kikerics
ajkaim közt szárad, mint kínzókamrában
a kőfalhoz láncolt betyár halála előtt,
meg hogy leprás vagy rákos a szívem.
Három a Nagy Öreg igaza, ismétlem,
így diktálja periódusos rendszerem,
hiába gyújtjátok a máglyatüzeket,
magam alá gyűröm a porlepte szüzeket,
mint hibbant szatír, aki éveit nem számlálja,
ballonkabátjában éjjel alkonyodik,
gatyái szutykos, álmatlan garzonok,
és mégis mozog, mégiscsak mozog,
mérges gombák és csípős fertőzések.
Így, ezért létezem, (misztikus lételem?)
ezért jegyzetelek, tagadok, pusztulok.
2017. március 16.
Pusztai Péter rajza
2017. április 11. 08:43
Besorolhatatlan, egyedi és titokzatos… Követőd lettem!
2017. április 11. 12:18
Köszönöm, Ágota, ha számodra is jelent valamit, igazán érdemes továbbmenni ezen a göröngyös ösvényen
2017. április 11. 15:24
Káosz nélkül nem létezik rend, s a rend nélkül sem a káosz.
A műveidet mindig kiváncsisággal várom: verseket és rajzokot egyaránt. Nagyon szeretem az „akasztófa” humoroddal megfűszerezett gondolat fűzéreidet és kompozicióidat. Mindig friss, mindig eredeti, mindig meggondolkodtató.
Sírjon vagy nevessen?… valahol a kettő között billegteted az olvasót.
Sok sikert kivánok a további alkotáshoz kedves György. Átkozottul jól vallasz…
2017. április 13. 03:37
Köszönöm figyelmedet, Ágnes