1. A mai erdélyi költészetet úgy látom, mint nagyjából a magyarországit, mintha egy nagy mezőn lennénk (csak mi egy másik kaszálón), ahol minden virág úgy hajt, virágzik, nő, fejlődik, illatozik, ahogy szeretne, ahogy neki tetszik. A körülmények megvannak rá, és ugyanolyanok: szél, napfény, eső stb. Talán annyi különbség van, hogy az itteni „szérű” egy kicsikét hagyományosabb fekvésű/termésű, összevetve avval, ami a Vajdaságban, a Felvidéken van/születik, napjainkban, teszem fel. Vagy odakinn, a nagy magyaron. (Szérűn, kaszálón!) És természetesen követem, nagyon is, hogy mi történik odakinn, minden „irányvonal” érdekel. A költészet pedig fejlődik, állandóan alakul, változik. És mégis mindig ugyanaz. Ezért lehet abszolút mai, kortárs egy több száz éves költői alkotás. Az irányvonalak „követése” (fészbuki értelemben!), tehát ismerete, számon tartása nem zárja ki azt, hogy abszolút öntörvényű legyen valami. Mondjuk a te utad. Csak másképp lesz az.

2. Skatulyába nem mi zárjuk magunkat, hanem kívülről zárják, erőltetik bele az embert, úgy gondolom. Természetesen azt szeretném, ha nem illene semmilyen skatulya rám, de ez nem azt jelenti, hogy nincs az ember valamelyikben, hogy nem próbálnák meg beskatulyázni ilyenbe vagy olyanba. Titokzatos? Visszafogott? Nyilván ezek jók volnának. Mennének. De ha bárkit megkérdezünk, senki nem mondja majd azt, hogy ő provinciális, élhet attól provinciában, és lehet attól provinciális is, csak tudja, érzi, hogy ez, költészetre értve: nem jó, illetve nagyon rossz. De mi is vajon a provincia? És hol van? Kint? Bent? A fővárosban is lehetsz provinciális, és a végeken is lehetsz nem az. A világirodalomhoz képest pedig Budapest, a centrum is csak egy provincia.

3. Elfogadni is elfogadok, meríteni is merítek. Át is formálok, parafrazálok is, ha kell. A magyar költői hagyományt egy nagy-nagy épületnek tekintem, amire megpróbálja rárakni, vagy megpróbálja beépíteni a maga szerény téglácskáit az ember. Használjuk ezt a hagyományt, élünk vele, viszonyulunk hozzá. Építünk rá. Beépítünk abból a mienkbe is, ha úgy látjuk jónak.

4. Volt, persze. És hasznos (is) volt. Megtörtént, hogy – az ő szemével látva a verseimet – egy teljes versszakot elhagytam az egyik versemből. Mert rájöttem, hogy igaza volt. (Ezt a verset csatolom is, mutatóban.) Volt olyan is – sokszor –, amikor nem úgy láttam, gondoltam, ahogy azt írták rólam, vagy velem kapcsolatban. Kevés ilyen volt, és nagyjából az elején. És volt olyan is, amikor kedves, jószándékú írás volt a recenzensé, nem tendenciózus. De eléggé mellément.

5. Nyilván van. (Bár ezt a költés szót nem nagyon szeretem. Gyermekkorom falusi kotlója jut eszembe róla, ahogy átszellemülten üldögél a tojásokon a szobában, a jó melegben, aztán időnként kidobják az udvarra, a dolgát elvégezni. És hát a kotlós nem is költ mindig, az év minden szakában. Hanem évente egyszer, s általában tavasszal.) Ha rajongással művelek egyáltalán valamit, az – nyilván – az olvasás. De ezt sem rajongással inkább, hanem nagyon szívesen, örömmel teszem. Az olvasás az egyik. A másik, az a bóklászás a természetben, erdőn-mezőn, hegyen-völgyön, falun, az egyszerű falusi környezetben, de akár városon is, ebben a kisvároskában. Napi egy-másfél órát megyek, de olyan is van, hogy többet is. Leginkább pedig azt szeretem, amikor csak úgy lehetek, a csendben, mondjuk egy falusi udvaron, egy hegyen, egy dombon, egy völgyben, az erdőn, háborítatlanul, senki által sem zavartatva. És ne legyen se telefon, se semmi kütyü, és üldögélni a füvön, vagy az asztal mellett az udvaron, egy diófa alatt, és nézni a szélesen kiterjedő medencét, körben a hegyeket-völgyeket, hallgatni a szelet, a fák susogását, a levelek remegését a szellőben, bámulni a felhőket stb. Időnként pedig hátramenni a kertbe, felszedni az almát, körtét, szilvát, leszedni az uborkát, paradicsomot, kaszálni, gereblyézni, ilyesmiket csinálni, mondjuk pihenésképpen.

6. Van, aki/ami igen, Van, aki/ami nem. Vannak inspiráló helyzetek, emberek, olvasók, olvasói visszajelzések. De a díjak, elismerések is jóleső visszakapcsolások, hogy jól megy, vagy nem megy hiába a szekér. Nyilván az is számít, hogy kitől, kiktől, honnan jönnek ezek. Hogy egy röpke pillanatra el is higgyem nekik. Persze, ezektől azért teljesen nem ájul el az ember. Ha meg igen, az nagy baj. Mert addigra már teljesen új dolgok, könyvek, új munkák foglalkoztatják. Újabb célok, ötletek, megvalósításra váró, megírásra váró gondolatok. És soha nem lehetsz száz százalékban biztos abban, hogy amit ezután leírsz, az milyen lesz: egyszerű rutinmunka, jó, nagyon jó, kitűnő, nagyvers, nagyköltészet, maradandó? Stb. De ettől is szép és ettől is érdekes ez az egész „költés”.

7

Fekete Vince: A távolodó…

A gyümölcsökben még arany nap kering,
De díszei már hullnak lassan a kertnek,
Tarlott bokrok, száradt kórók, röpülő,
Lebegő ökörnyálak, s a pirosodó almák
Mellett már rozsdásan virítnak a sárga,
Barna, rózsaszín, rőt- és aranyszínű levelek.

Ó, balzsamos nyári illatok, virágoktól
Terhes, rózsás kicsi kertek, zengedező
Zephyr, messzire tovaillant symphonia!
A füzes komor fái alatt, a völgyben, a
Malomárok elvadult bozótjain, kusza
Növényein néma homály borong…

Akár a dombokon szemben, a kiégett
Oldalak, felperzselt kaszálók tikkadt
Terein, a hegy boltozatán is sötétkék
Ködök ülnek, tarló közt fúj a szél a
Mezőn, s a pásztorok a legelőkről a
Nyájakkal a komor földekre jönnek,

Hol nemrég még madarak víg dala
Hallott, s most minden oly szomorú s
Kiholt. Ó, a szárnyas idő hogy elrepül!
Tesznek-vesznek az emberek a kertben,
A mezőkön, a szántóföldeken, kint a
Gyümölcsösökben, behordnak, gyűjtnek

Télire, s úgy hagyják pihenni tavaszig
A földet. Teszek-veszek én is a kertben,
Az udvaron, karókat tépkedek a földből,
Paradicsom, uborka, tök elszáradt inait
Gyűjtöm, holt virágok barna tetemeit
Hordom halomba, mindent, mi lassan

Elenyész, pedig alig észleltük nektárját,
Zsenge virágját ajkunkkal alig illettük,
S még alig virult ki frissen, színesen, tarkán,
Illatozva, és máris átadja magát a földnek.
Ó, a szárnyas idő! S tűnő szárnya!
S minden míve! S minden az ég alatt!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ