Tóbiásnak jó napja volt, s bár nem volt vallásos, többször mondott köszönetet a Fennvalónak.
Hazafelé mentében, a kertvendéglőhöz érve beugrott egy sörre.
Kellemes idő: a sör friss, hideg és üdítő.
Élvezte a pillanatot.
Ekkor valaki vállon veregette.
Összerezzent.
Egy pár állt mögötte. A férfi kérdően az üres helyekre mutatott.
Tóbiás: „Üljenek le, nyugodtan, nem várok senkit.”
Csendben helyet foglaltak.
Jelbeszéddel társalogtak. Fura volt Tóbiás számára, de így legalább nem zavarták elmélkedését.
Egy idő után felfigyeltarra, hogy egyre hevesebbek lettek a kézmozdulataik, sőt tenyereiket is csattogva összeütötték.
A hölgy rázni kezdte a fejét, két kezét összefonta és szemeit is lehunyta. A férfi hevesen magyarázott, mindkét keze belezsibbadt. Hiába, a nő csak összeszorította az ajkait, csak az orrán át lélegzett. Mire társa felpattantt és percek alatt eltűnt a kerthelyiségből.
Tóbiás hazafelé készülődött.
A hölgy zokogni kezdett.
Megsajnálta. Talán nem fizetett a párja, ő viszont kifizeti, azon ne múljon. Csakhogy… Eszébe jutott: a nő nemcsak néma, de nem is hall.
A hölgymozdulatokkal mutatta, hogy van neki pénze. Meg azt is a tudtára adta, hogy tud szájról olvasni. Így aztán Tóbiás minden „szavát” értette.
Beindult a párbeszéd
Tóbiás kérdezett, s a válaszok alapján igen-nem kérdéseket fogalmazott. A diskurzus működött. Így sikerült megtudnia, hogy a férj szinte mindenvalamennyi mutatós nőt megnéz, sőt utánuk is fordul, s ilyenkor ő hiába szól hozzá, mert nem látja, miket mond. Ez így tovább nem mehet… Félő, hogy el fogja hagyni, elválik tőle. Előbb csak csak nézegeti őket, de lésőbb kapcsolatot is teremt és lefekszik velük. Ő ezt nem várja meg…
Tóbiás próbálta meggyőzni, hogy az ő világuk annyira sajátos, ők pedig annyira összeszoktak, kötődnek egymáshoz, hogy itt különvállásáról szó se lehet, ezt nem lehet ilyen könnyen eldönteni…
A hölgy elmosolyodva intette: köszöni a biztatást, átnyúlt az asztalon és megszorította Tóbiás kezét, majd megtörölte az orrát és intett, hogy távozik.
A bejáratnál várta a férje, kezében gyöngyvirágcsokorral, bocsáatott kért, megígérte soha többé nem néz a jó csajok után. Összeölelkeztek.
Tóbiás hazafelé lépkedve megállapította: nem is olyan nehéz ez a jelbeszédes élet.