Valaki leül egy kávéházban. Elővesz egy papírdarabot és rajzol rá két kört: egy nagyobbat és egy kisebbet. Közepükön egy-egy ponttal.
Közben jövő-menő vendégek kétszer is rálépnek kinyújtott lábára. A tyúkszemére. Az egyik tyúkszemtaposót odakint a titkosrendőrök lelövik. Gyanús. De gyanús a botlás is. És gyanús a rajz is: egyáltalán, mit ábrázolhat? Támaszpontot? Rakétasilót? bevetési hely vázlatát?
Hiába, gyanús az egész világ, ha a nyomozók egyszer fülest kapnak, hogy itt és itt, ekkor és ekkor… A köröket rajzolót villámgyorsan letartóztatják. Sokáig nem derül ki a könyvből: indokoltan-e avagy teljesen alaptalanul. De azért elviszik, gépkocsival. A székházba, a főnök elé. Nem árulják el neki, hogy feltételezett kapcsolata, akit lelőttek, halála előtt semmit se vallott. Sőt, meglebegtetik: fölösleges hallgatnia, a „társa” úgyis mindent elmondott. Hamarosan szembesítik is vele, úgy hogy ki vele…
A letartóztatott hallgat. Nyugodtan áll a fejlemények elébe! Gépkocsin hosszú éjszakai útra indulnak, pár száz kilométerrel odébb. Előtte a gyanúsitottat szállitó titkosrendőrök (hivatali nevükön: Menedzser és Kihallgató) megkapják a főnöktől az utasítást: léptessék életbe az új, még ki nem próbált módszert. Felejtessék el foglyukkal, hogy ők a hatalom emberei, mutatkozzanak együttérzőnek, humánusnak, nyerjék meg a bizalmát, teremtsenek olyan helyzetet, amiben elárulja magát – ha másként nem, hát azzal, hogy szökni próbál. A szökési kísérlet pedig egyértelmű bevallása lenne a bűnösségnek. A Hivatalnak egyetlen vezérlő jelszava van: „Akkor is lehet valaki a Rendszer ellensége, ha semmit sem tesz a Rendszer ellen. Elég ha nem támogatja a Rendszert, ha nem mutat fel semmiféle pozitív cselekedetet, amit a Rendszer érdekében követett el.” Gyanúsított és fogvatartói kölcsönösen tartózkodnak: mindenki a legrosszabb lehetőségtől fél. Óvatosak. Játsszák a közömböst – az ártatlant! A gyanúsított mindenben együttműködik, nyugodt, nem izgágáskodik. Őrei közvetlenek, úgymond emberségesek. Az egyik el is tűnik, a lerobbant kocsit javítani (ami igazából el se romlott, de ez is a forgatókönyv része – ürügy, amiért az ismeretlen városban kell időzniük, előre lefoglalt szállodában „véletlenül” megszállva), a másik városnéző túrára invitálja foglyát. kirakatokat néznek, emlékeket idéznek fel korábbi életükből, fagylaltoznak, strandolnak, felkeresik a Vidám Parkot is – mintha a bűn és a bűnüldözés ismeretlen fogalom lenne számukra. A fogoly tovább gyanakodik, őre előre kidolgozott szerepet játszik: annyira családiassá, meghitté tenni kettejük kapcsolatát, hogy megkísérelje a szökést. És azzal vége is a dalnak… Eljön ez a pillanat is, de csak későn… A fogvatartó annyira beleéli magát szerepébe, hogy érzelmileg áthangolódik a fogoly nézőpontjára, s amikor az végre, szökni próbál, életét kockára téve is segít neki – de mindketten csak a közös halálig jutnak. Az elképzelésbe hiba csúszott, a rendszer elvesztett egy nagyon valószínű, de csak elméletileg bizonyított ellenséget. Aki javíthatta volna a bűnüldözői statisztikát…

A könyvet, amit most 1 lejért vihettem haza a könyvturkálóból, már olvastam, valamikor a nyolcvanas évek közepén, egy délutánra kaptam kölcsön, szigorú biztonsági feltételekkel Domokos Géza feleségétől (akivel egy szerkesztőségben dolgoztunk), felváltva olvasták Gézával, ők is csak egy hétre kapták kölcsön, a romániai könyvpiacra nem engedték be ezt a nyilvánvalóan áthallásos történetet. A Kriteriont akkor vette célkeresztjébe az állambiztonság, Domokos Géza aktuális olvasmányként lapozhatta Szamarakisz regényét, és én csak ma merem bevallani azt, hogy kitől kaptam annak idején az olvasnivalót; diszkréten, szorongó bizalommal adogattuk egymás kezébe a „tiltott” irodalmat, mert A hibában megteremtett világ vészesen hasonlított a miénkhez…
*

Ja, és tudják, mit ábrázolt az a két rajzolt köröcske?
A gyanúsított szórakozottságot mímelve firkálta rá egy újságról letépett fecnire, mert úgy szólt a konspirációs megegyezés, hogy a kapcsolata erről a gesztusáról ismeri őt fel. Ő pedig lerajzolta az első, eszébe jutó látványt: szeretőjének melleit, akivel fél órával korábban szeretkezett, hogy kitöltse a konspirációs találkáig fennmaradó időt… (Cseke Gábor)

1. Nászta Katalin:
   2017. április 15. 15:12

   Beleszédülök, annyira kacifántos a történet (a könyvé).