Ahogy rendezett a lakásban, meglátta a húsvéti liliomot. ”Húsvéti nárcisz”, javította ki magát. ”Elaléltak.”
Odament hozzájuk, de mielőtt kivette volna őket a vázából, összefogta, összeszorította, közel hajolt hozzájuk, és azt mondta:
”Köszönöm nektek!”
Hogy mit köszönt, azt mindannyian tudták. Ő is, a virágok is. A sárga vidámságot, a tavaszi illatot…
Illat… Meglepve konstatálta, hogy még mindig van illatuk.
Hiszen akkor nem holtak… mondta. És visszaengedte őket a vízbe.
A halálra gondolva ezt a kérdést tette fel magának:
“Vajon, amikor elfonnyadok, magához ölel-e valaki, hogy megköszönje nekem?”

Forrás: Lenolaj.hu

1. B.Tomos Hajnal:
   2017. április 18. 06:46

   Nagyon szép. A kérdés -lehet kicsit másképp- de mindjájunkban ott motoszkál.