Egyhangú nyugalommal ringatta a vonat. A fülkében magában üldögélt, lenyűgözve bámulta a tovasuhanó tájat, bár többször járt erre, lelkét még mindig megigézte a látvány mennyei csodája. Méregzöld hegyek merengtek feléje a távolból, lágyan hullámoztak a dombok, tarka virágos mező futott versenyt az ablakkal, néha egy- egy fa suhant el, nyulat rejtő bokor, s az ég kékje alatt madarak röpültek a messzeségbe. Hosszú füttyszó törte meg az ábrándos hangulatot, villanyoszlopok, házak közt lassított, majd nagyot rándulva megállt a vonat. Sietős, izgatott utasok kapaszkodtak fel a vagonba.
– Jó napot adjon isten, szabad-e? – és választ se várva letelepedtek az újonnan érkezettek.
Ösztönösen húzódott összébb a helyén, amíg elhelyezték csomagjaikat, és elfoglalták helyüket az utasok. Vidám fütty hasított a levegőben, s máris csattogtak a kerekek. Bámult kifele, de valahogy elillant a csendes nyugalom.
– Ha nem sértem meg, hova utazik? – ocsúdott fel a kérdésre.
– Hazamegyek Nagyrétre, a szülőfalumba.
– Nagyrétre? Nahát, szomszéd falusiak vagyunk! – melegedett fel a kíváncsiskodó hangja.
Korabéli, zömök, ismerősnek tűnő ember nézett rá. Ekkor hirtelen felvillant benne egy régi kép.
–  Csak nem? Te vagy Jani? Kovács Jani, Kisrétről? – húzódott széles kacagásra a szája
– Székely Dezső vagyok, emlékszel? Egy iskolába jártunk Nagyréten.
– Dezső! Dezsőkém, há mán hogyne emlékeznék! – s a felismerés öröme vállveregetős ölelkezésben pecsételődött meg.
– Az én falum hezzátok, Nagyréthez tartozott, egy – egy órát gyalogoltunk oda naponta az iskola mián. De rég es vót! Kicsi a világ, s hogy elvesztünk benne! – szorongatták egymás kezét.
– De mutassam bé : a nejem, Kati, s a fiam, Gergő – jutott eszébe az illem.
Belemelegedtek az emlékezésbe, ha már ilyen szépen egymásra találtak. Jóféle szilvórium került elő, hagyma, szalonna ujjnyi húsosan, mellé jó házi kenyér.
– Honnan jöttök ilyen finomságokkal?
– Rokoni látogatásból, Gyergyóból.
Hamar kiderült, hogy Dezső pedagógus a nagyvárosban, Jani meg saját földjén gazdálkodik a szülőfalujában. Megoldódott a nyelvük, és áradt, dagadt a múlt emlékeinek patakja.
– Legyesek!
– Csürrentősök* ! – kiáltottak egymás szavába vágva, s féktelenül kacagtak.
Kati, a gyergyói feleség, nem értette a dolgot, s kérdően nézett rájuk.
– Mondjad te elébb, Dezső! – alig bírta megfékezni Jani a nagy nevetését.
– Csak mende-monda, de ráragadt a falunkra a csúfnév.
– Az úgy történt, hogy – valamikor régen nyár idejében – igencsak ellepték a legyek a falut. Nem volt nyugta embernek, állatnak, ha nem vigyázott a falatozó, még ingyen húst is szolgáltattak. Mindenfélét kipróbáltak már a jó falusiak, de mintha megkétszereződött volna a számuk. Mitévők legyenek, tanácskoztak úton – útfélen. Sőt már a községházán is szóba hozták a dolgot. Aztán megtalálták a legyek ellenszerét! Az öreg bíró, a legrangosabb, kiadta parancsba, hogy mindenki hajtsa fel a legyeket a padlásra, és vegyék el onnan a létrát. Így a legyek nem tudnak lejönni . Igen ám, de a legyeknek szárnyuk van, nem kellett nekik a létra. Azóta lettünk mi, nagyrétiek, Legyesek.
Jobbra-balra dőltek a kacagástól, még a könny is kicsordult a szemükből!
– No, most meséld el a ti esetetek, az még cifrább, Csürrentős! – incselkedett Dezső.
– A miénkek se vótak különbek. Tudjátok, hogy a falucskát dombok aljára ragasztották az ősök, és az egyik részén sziklás , üreges ódal húzódott. Szeles üdőkben ijesztő hangokat hozott a szél onnan. Rettegtek is az atyafiak. Lüdvérc* rejtőzik ott, vélték. Ki kell kergetni onnan, mielőtt kárt hoz a falura, határozták el. Másnapra odahíttak minden élő – mozgó embert a domb alá. Így es lett, s amikor a bíró elkiájtotta, hogy „egy szívvel, egy lélekkel csürrents!” nagy kiábálással, edények, vidrek kongatásával ijesztették a lüdvércet. Hiába, mert az üreges, sziklás ódalon a szél továbbra is kísértette a jámborokot.
Zengett a fülke a nevetéstől! Az emlékek meg kifogyhatatlanok voltak. Az idő is észrevétlenül rohant, s egyszeriben feltűntek a honi dombok, elébük futott az ismerős , kedves kis vasúti megálló.
A régi emlékek, az otthon közelsége csodálatos érzést lopott a szívükbe. Vidáman kászálódtak le a vonatról.

*csürrents- tájszó, vadra rivall, kiabál, * lüdvérc – lidérc
(A falvak létezők Székelyföldön, de megváltoztattam a neveket.)