Pontosan eléje hullott.
Az első gondolata az volt, hogy megütötte magát. A fecske. Aztán azt a félelmét azzal hessegette el magától, hogy a hótakaró bizonyára megvédte a zúzódástól.
Aznap éjjel havazott, hullott legalább tíz centiméter.
Tavasz végén, csóválta is Vadmalac a fejét.
A rákövetkező gondolata: őt szemelte ki a madár, vagyis segítséget kér. Tőle.
Segítség?
A meleg lenne?
Lehajolt, felvette, a szíve sem vert.
Betette a mellénye zsebébe, de aztán meggondolta magát: mégsem díszzsebkendő, hanem Isten teremtménye. Besegítette hát a mellény alá.
Az sem hagyta nyugodni, áttelepítette a szíve fölé, annak a dobogása hadd keltse életre.

Forrás: Lenolaj.hu