(szeszélyes napló / 23)

Nagyon szép biz az, a hogy Jókai tett veled, de velem is azonképen cselekedett. A DÉLIBÁB 17-ik száma elmarad; elmaradt hát elmaradt; de mégis írtam Jókainak felőle. Megjelen a 18, 19, 20, 21-ik szám, mikor megtudom, (korántsem ő tőle) hogy egy Petőfi és Kerényire vonatkozó költeményem miatt koboztatott el a lap. Annyi becsület nincs benne, hogy pár szóval ha csak tájékozásul is, tudtomra adja a dolgot. Most, édes barátom, ismét minek nem leszek e miatt kitéve ?
Szegény feleségem már kétségbe van esve. Mondd meg, ugyan érdemes-e hát írni? és kenyeremet (szóljunk egyenesen) veszélyeztetni egy vagy más pimasz vers miatt, s átalában az irodalmi jutalom és dicsőségért? Ha már nem compromittált emberen esik ilyesmi: nem nagy dolog; de én, ki épen iróskodás miatt voltam bajban és megintve, sőt az írásról egyenesen letiltva, jót nem várhatok. És ilyen körülmények közt J. még csak nem is tudósít.
Tán írtam már, hogy a csendőrség szigorúan meghagyta a falusi bírónak: hogy rám vigyázzon, nehogy kimenjek a faluból. Bizony meguntam az életemet is! a mellett az irodalomban is szerencsétlen vagyok; távol van tőIem gondolatban is valami olyat írni, melyet elmagyarázni lehessen, még is vesztemre úgy történik.

Említed futólag, hogy néha rosszul vagy, gyengélkedöl stb. Vigasztald magad, itt az egész világ beteg, én is beteg voltam néhány nap. Vajon nem aranyér-e a bajod? Ez az átkozott baj ezer alakban gyötri az embereket. Hanem úgy mint engem megkínzott több évig ezelőtt, tán senkivel sem tett. Fogalmad sincs azon állapotról, melyben én voltam. Éjjel rossz álmaim voltak, egyszerre felriadtam, nem tudtam, hogy hol vagyok; s mig rájöttem ablak- s egyéb tárgyakról, rettentő lelki s testi kínt állottam ki. Majd futni kényszerített valami; egyszerre, akár mikor, este­nappal egy leirhatlan félelem, rettegés és lélekcsüggedés fogott elő, mintha a legközelebbi pillanatban, valami iszonyú váratlan rossz érne. Ha kocsin mentem az úton, és kerítés-rácsot, liba-sereget, vagy valami több részekből álló tárgyat láttam, meg kellett számlálnom, mert különben igen gyötrődtem; ha valakinek vagy valaminek a neve eszembe nem jutott, annyira korbácsolt valami kitalálni azt minden áron, hogy majd megőrültem bele, de azt is hittem, hogy úgy járok, annak vagyok a küszöbén. De, barátom, nem lehet azt leírni, kimondani, minő állapotban voltam én; ez néha a szószékben fogott elő, képzeld állapotomat: egyszerre fejembe tódnlt a vér, a világ minden vashámora ott kalapált és elsetétült előttem minden, ez 10—12-szer rám jött napjában.
Borzasztó napjaim voltak. És ez mind az aranyér volt. Már hála istennek, vége van évek óta. Minden szeszes és fűszeres italt és ételt távoztattam, sok vízzel éltem, fejemet, tarkómat, nyakcsigámat jéghideg vízzel gyakran mostam.

(Tompa Mihály Arany Jánoshoz írt leveléből, 1853)

Családi gyászotokban szíves részvéttel osztozom; annyival inkább, mert én is nem rég vesztém el egyetlen nőtestvéremet, egy szalontai középsorsú gazdaember nejét, s így már most senkivel sem állok oly közel viszonyban, minő fiú és apa-anya közt retrográd, vagy testvérek közt létezik. Én nem ismertem más testvért, ezen kívül, nálam sokkal korosabb volt, annyira hogy emlőjéból szoptam is (azt mondják) mint csecsemő; egyedül, testvérek nélkül, nőttem öreg jámbor szüleim körében : s hiszed-e hogy ennek eltörölhetetlen befolyása lett jellememre? Az a felfogás a mint én Toldi viszonyát anyjával, rajzolom, nem annyira objectiv, mint a közönség gondolja; ellenkezőleg a testvérgyűlölet egészen az, mert én testvéremet szerettem, bár nem annyira, mintha velem egykorú, s együtt növekszünk fel…

Jókai rosszul tette, hogy nem tudósított a felől, a miért panaszkodol. Azonban meglehet az egész dolgot nem tekintette oly nagy bajnak, hogy vele téged megijesszen. S ily szempontból menthető; mert semmi sem esik rosszabbul az embernek, mintha minden csekélységgel zaklatják, ijesztgetik. Én azt hiszem, semmi sem lesz az egész dologból; miután úgy gondolom, hogy se Petőfiről, se Kerényiről nem politikai dolgot írtál.

Nagyon meglehet, hogy engem épen az a betegség környékez, melyről írod, hogy téged annyira nyugtalanított: a kórjelek sokban hasonlók, de még sem egészen. Altesti bajokat, vagy derék fájdalmat én ez ideig még nem éreztem; annyi igaz, hogy a vérnek nagy hajlama van fejemre tolulni és főfájást okozni, s ez nem is új dolog nálam. Különösen reggel, ha fekvésből felkelek, érzem fejemet nehéznek. A hideg vízzel mosogatás észrevehetőleg használ, ezt mosdásnál tapasztalom, s ezentúl gyakrabban is fogom alkalmazni. A bor pedig jobban eltompít, mint máskor, s a helyen, hogy felderítne, komorrá, nehézzé tesz, bár kis mértékben igyam is. Ezért felhagytam vele, s könnyebben vagyok azóta.

(Arany Jánosnak Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1853 decemberében)

Az Aranykor Egykori Lovagja