(szeszélyes napló / 24)

„Említem, hogy ünnep keddjét Pesten töltöttem. Ne gondold pedig, hogy valami új dologgal rukkoltam elé: pár csizmát s egy kabátot venni mentem, — mégse vettem a drágaság miatt, inkább járok mezítláb és foltosan, mint költőhöz illik…
…Pestnek irodalmi világa nem sokat ér. Néhány szegény legény lézerig ott fel s alá, pénz, erély s tehetség nélkül. De kiadókban nincs hiány, vállalat mindennap tíz, hogy másnap megbukjék. Experimentumok mindenütt, ész és eszközök nélkül: mint hajdan a politikában. Valóságos magyar tempó.
De nem untatlak tovább jó Miskám. Verseidet láttam Pesten, bizony szegény kiállítás! Mintha birkatenyésztésről volna írva 1819. Apropos! Múlt hóban a vasúton egy kis átalag bort kaptam: nem te küldted ? vagy nem tudod, ki? Nem Vadnai? — Nincs annyi lelkem, hogy végére tudjak járni. Tiszai gőzösről tették a vasútra, aviso nélkül.
Az én fejem még is zúg néha, de már megszoktam, s nem csinálok rémképeket.”

(Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1854)

Verseim írván össze, szívesen kértelek egy kis segedelemre, miután itt a környéken egy pár versemet semmi módon megkapni nem tudtam. Hozzád fordultam, ki hozzám legközelebb s legtácolahb vagy. Hogy kérésem teljesíted, reméltem, de csalatkoztam. Azonban szépen megvigasztalsz, midőn sürgetésemre kénytelen vagy felelni; megvigasztalsz ekképen: „Vigasztald magadat hé! nem csak te vagy, ki válaszomra vársz, körülbelől tizen vagytok hasonló állapotban.” Tudom én azt, hogy elkésni a válaszszal, még nem szentségtörés, mindenikünkön megesett s esik akárhányszor, de a baráti érzelmek kicserélése közt, és a közt, ha valami segitségre hívnak fel a lehető Icggyoi’sabban, van egy parányi kis különbség. Hogy pedig tíz magamszőrű quantitásu s qualitásu embered van, azt nem tudtam, okom volt némely leveledből mást gondolni. Én nem vagyok ily bővében a jó barátoknak s nekem nem nehéz a választás tíz vagy száz közöl, kinek írjak legelsőbb? Nem írtam hát, hogy időd legyen kilencznek válaszolni, mert hiszen ha egyre sem felelhettél, még kevésbé tehetted azt, ha azóta háromszor, négyszer írtam volna levelet.
Örülök, hogy TOLDI ismét szerzett és vívott ki számodra egy pár garast; ez is jó. Mi fogadtatását illeti, könnyen bekövetkezhetik, a mit sejtesz; olvasók és criticusok egy húron pendülnek. Boszantott, hogy a NAGYIDAI CZIGÁNYOK-at olyan komoly pofával kezdték olvasni, mintha legendát írtál volna Farahó népéről; boszantott, hogy benne TOLDI fenségét és komolyságát várták, és persze hogy megcsalódván nem ők, de te lettél az oka. Azonban én még is azt hiszem, hogy nem lesz okod panaszra.
Hogy Verseim rosszul néznek ki, elhiszem; iparczikké válik az a pesti kiadó urak kezében. Aztán van lárma az irodalom iránti buzgóság, vállalkozási szellem s más históriáról. Gscheft semmi más, pénzhalászat!
A bort nem tudom ki küldte? Mindenesetre okosan tette…”

(Tompa Mihány Arany Jánoshoz írt leveléből, 1854)

„Mikor írtad nekem, hogy sietve kellenek a versek ? Idézem leveledet, sőt, ha kívánod, másolatban is megküldöm 30 kros bélyegíven, hitelesítve szolgabíró által, mert az eredetit nem adom, azt megtartom, bármily pimasz legyen is, lomnak íróasztalom fiókjában. Érted-e: lomnak. Tehát ezt írja nekem Tompa Mihály ő tisztelcndősége deczember 18-áról Anno
1853: „Ad vocem vers. Jánoskám! „írasd le a Nők Könyvéből az ÖREG SZOLGÁT és küld(d) el nekem; valamint, ha megkaphatnád ilyen czímű humoristicus versemet Az ÉN LAKÁSOM, azt is megköszönném, a HÖLGYFUTÁR-ban jelent meg, tán 1851-ben, ha jól emlékszem. Szükségem lenne rajok, tán könyvben még ki nem adott verseimet írom őssze.” Hol itt az a sürgető szükség?… Mindazáltal egy kevés procrastinatío után teljesítettem kivánatodat. Az ÜREG SZOLGÁT saját körmeimmel írtam le, a másikért felhánytam egy kazal bekötetlen s rendezetlen HÖLGYFUTÁRT, feláldoztam egy számot, kiollózván belőle az illető verset; melynek hátán még pro superabundanti, Lankától is volt egy rigmus. És te, háládatlan, méltánylod az én fáradozásomat? Nem! — Te szuszogsz, neheztelsz, duzzogsz, morogsz, zsémbelsz, pörölsz, osztozol, czivakodol, veszekedel! Ezért menjek én hozzád? Nem én, ha Czegléden laknál sem!
Azért, jó fiú, most, ha valaha, tarthatni tőle, hogy még összeveszünk. Mert hogy te igen érzékeny, igen kényes vagy némely dolgokra, azt én rég tudom; de míg az én birka jámborságú kedélyem megvolt, könnyű vala a differenczialis pontokat kikerülnöm. Most, mikor én talán még érzékenyebbé váltam, te légy az okosabb, s ne csinálj ennyiből: …. ennyit:… /Az eredetiben a kipontozott helyeken egy kis köröm s egy izmos ököl van rajzolva. /”

(Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1854)

Az Aranykor Egykori Lovagja