Elekes Ferenc: A nagy híd
(Csak meg ne vénüljetek!)
Fotó: Báthori Zsigmond
Szóval, lett egy pattanás a mellemen. Ott, ahol a jelvényt szokták viselni. Semmi kis folt, éktelen bibircsók. Nem zavart sokáig, előfordul ilyesmi a pápák orcáján is. Az én mellemen miért ne lehetne pattanás, tettem föl a kérdést magamnak reggelente, a tükör előtt. Aztán észrevettem, vöröses udvara lett az éktelen bibircsóknak. A Holdnak is van néha vöröses udvara, nyugtattam meg magam. De ahogy teltek a napok, lassan benépesült ez az udvar. Amiképpen általában a csöndes, falusi házak előtt kinő a papsajt, a sok apró, névtelen virág, fűszál és levél, azon módon kezdtek szaporodni a pattanás körüli furcsa alakzatok. Ha behunytam a szemem, pihe pipéket, bugyuta récéket láttam szaladgálni öszevissza a frissen nőtt pázsiton, méhek, sárga darazsak köröztek a levegőben, bele is szédültem a nagy zümmögésbe.
Összeszedtem magam, elmentem a sebész professzorhoz. Mutattam az éktelen bibircsókot. Megemlítettem a pihe pipéket, a bugyuta récéket, a méheket, sárga darazsakat, s a névtelen virágokat is, ne törje a fejét az előzményeken. Persze, megjegyeztem, na, látja, professzor úr, ez az a pattanás, amibe bele fogok halni. Kész röhej, hogy egyszer már megmentett egy súlyos ráktól, most pedig ebbe az egyszerű, ártatlannak tűnő, közönséges pattanásba kell nekem belehalnom. Kész röhej !
– Ebbe a pattanásba nem lehet belehalni – mondta a sebész professzor és kivágta az éktelen bibircsókot. Udavarostól, pipéstől, darazsastól. Vattára sötét folyadékot csöppentett, bepamacsolta a sebet, összevarrta, bekötötte s meghagyta, mikor menjek, hogy a cérnát kiszedje.
Otthon azért megvizsgáltam a mellemet, hogy lássam, rendben van-e minden. Rendben volt, de gondoltam, a biztonság kedvéért nem ártana, ha én is csöppentenék a kötés mellé egy kis sötét folyadékot, mert maradt még belőle a régebbi bajaimból.
A kártyajátékban nagy hiba, ha az ember ráhúz még egy lapot, nem elégszik meg azzal, amije van. Úgy látszik, az élet és halál kérdése is hasonlatos a kártyajátékhoz. Ráhúztam én is a sorsomra, ezzel a sötét folyadékkal! Mert másnapra tűzbe jött az egész mellem, vörös pettyek lepték be, nem csak azon a helyen, ahol az éktelen bibircsók volt. Kiöltöm a nyelvem. Piros. Égő piros. Kék duzzanatok az ajkaimon. Ráz a hideg. Fejem fáj. Mindenem fáj. Veszem az üveget a sötét folyadékkal, nézem az érvényességi dátumot. Három évig érvényes. Pont három éve, hogy őrzöm ezt az üveget. Most járhatott le a érvényessége ennek a folyadéknak. Mondjuk, öt perccel, vagy tízzel ezelőtt! Végem van !
Lássuk, mit ír erről a laptop. Azt írja a laptop, súlyos allergia léphetett föl. Mentőt kell hívni, orvost, nem szabad késlekedni az adrenalin injekcióval.
Hívom a mentőt. Beraknak. Egy kemény legény ráteszi nagy tenyerét a mellemre és megrázza, úgy, amiképpen a síró gyermeket szokás megnyugtatni. Mondom, jaj, mit csinál, pont ott vagyok megműtve, a mellemen, ott volt az éktelen bibircsók ! És minden baj ott van, ahová a tenyerét rátette ! Most mi lesz? – Semmi nem lesz, öreg, most megmérjük a vérnyomását, nyújtsa a karját ! – Énnekem most nem vérnyomást kell mérni, hanem adrenalint kell adni, de gyorsan. És jó lenne, ha jönne velünk a feleségem is ! – Nem jöhet semmiféle rokonság, hozzátartozó, csak a beteget viheti a mentő, ez a protokoll, – mondja a tenyeres legény. – És ha én most elveszítem az eszméletemet, az sem lesz, aki elmondja a sürgősségin, mi volt a betegségem előzménye. – De maga el tudja mondani ! – Most még el, de mire odaérünk, lehet, el sem tudom mondani, engedje, jöjjön a feleségem is! – Mondtam, hogy semmiféle rokonságát nem vihetjük. – Én nem kértem, hogy az egész rokonságomat hozzák velem, csak kizárólag a feleségemet említettem ! – A feleség nem beteg, hanem hozzátartozó, öreg ! Ilyen a protokoll ! Megméri a vérnyomásom. Kérdem, jó-e a vérnyomásom ? Azt feleli, majd beszámol erről az orvosnak, a sürgősségin, amikor odaérünk.
Odaértünk.
– Magának mi a baja öreg ? – kérdi a szolgálatos nővér. Mondom: éktelen bibircsók, műtét, súlyos allergia, adrenalin, egy perc és már beszélni sem tudok, nézze, ráz a hideg, reszketek, hívjon orvost ! – Előbb megmérjük a vérnyomását ! – Minek, hiszen már megmérték, amikor beraktak a mentőautóba. – Megmérjük ismét ! Annyiszor mérjük, ahányszor elő van írva !
Átadnak a szolgálatos orvosnak. – Mitől reszket, öreg ? – Az idegességtől reszketek, fölidegesítettek a mentősök a sok vérnyomással, nekem adrenalin kell. – Jó, akkor nyugodjék meg, öreg, várok öt percet, hogy megnyugodjék…
Vártunk tízet. – Na, megnyugodott, öreg? – Meg. – Akkor most mondja el, mi a panasza.
Kiöltöm a nyelvem. – Miért ölti ki a nyelvét ? – Hát nem látja, hogy égő piros a nyelvem ? – Nem. Nem piros. – És az ajkaim nem kékek ? Nincsenek megduzzadva ? – Nincsenek. Azt mondja el, öreg, hányféle betegsége volt eddig ? – Énnekem negyvennyolc betegségem volt eddig, úgymint: rák, gyomorfekély, szív, máj, tüdő, mindenem volt már beteg. Most pedig volt egy éktelen bibircsók, műtét, allergia, de vigyázzon, egy percem, ha van és nem tudok tovább beszélni. – Nyugodjék meg, öreg, azonnal jövök, hogy megmérjem a vérnyomását.
Megmérte. Kérdem jó-e a vérnyomásom? Azt mondja, jó és most van egy kis dolga, de azonnal jön.
Fekszem a magas ágyon. Sokan fekszenek magas ágyakon, van, akit most hoznak, egyik lába hiányzik, mondják, autóbaleset. Ilyenkor kevés az orvos, sok a beteg. Mert vasárnap van. Mondják. És megszólal a tőszomszédom, egy józanodó férfi: – Maga mit ivott, öreg ? Mert én a ködöt is megittam, öreg ! Vasárnap van…
Nincs kedvem válaszolni, hallgatok. De átszól a fejünk fölött egy bozontos fejű asszony, akinek karjába valami folyadék csepeg : – Csak meg ne vénüljetek ! Itt egyebet sem lehet hallani, csak azt, hogy magának mi baja, öreg ? Nem elég az embernek, hogy beteg, még öregítik is ? Maga nem így gondolja, öreg ?
Ez a kérdés nekem szól, mert itt egyedül én vagyok öreg, mindenki más csupán beteg. De nem mondok semmit. Nem foglalkozom az öregséggel, a műtött mellemet tapogatom. Nagy híd a mellem. Oda van kifeszítve a reám kimért idő két partja közé. Ha hagynám, hogy egyszerre lépjenek rá a hangulatok, azonnal össze is omlana.
Pusztai Péter rajza
2010. november 23. 20:10
Én nagyon igyekszem, hogy ne vénüljek meg… sőt, hogy ne érjem meg a halálom napját. Ketten harcolunk ezért: én meg az állam, aki szintén én vagyok.
2010. november 24. 07:44
Szóba csak akkor jön az állam,
Ha jön a halottkém és ásatik gödör –
Szóval, majd ha leesik az állam.
2010. november 25. 11:27
Jövök én is mindjárt, csak még megmérem a vérnyomásom…