Gergely Tamás: Az én Koreám (2017.05.03)
MIT MOND HOSSZU LAJOS?
Azt mondja Hosszu Lajos, amikor a könyvtárban nemrég megkeres, és én neki egykoron megtörtént dolgokat említek, hogy ”na, ezt kellene megírnod, Tamás!” Szörnyűségeket mesélek a Ceaușescu diktatúrájából, ami még őt is meglepi. Ő ugyanis anyaországi magyar, lágyabb diktatúra, ugye…
E mögött a fénylő szemű felszólítás mögött az is áll, hogy: … jó, elolvastam az elmúlt években megjelent köteteid, szerettem is őket, de az igazi az lenne, ha a diktatúrát írnád meg!
Hát erre mit szóljak? Nekem saját emlékeim vannak, bukaresti éveim alatt jobbik esetben harmad- negyedkézből tudtam meg dolgokat, de nem vagyok Tismăneanu, nem ismerem annyira az ötvenes-hatvanas éveket, nem tanulmányoztam őket, s a hetvenes-nyolcvanasokról sincs átfogó képem. Jó, olvastam én is a Vörös Horizontokat, meg Maurer visszaemlékezéseit, említett Tismăneanu által szerkesztett összefogó könyvet, de hát mások tapasztalatát miért írnám meg?
Hanem ami a sajátom, az belefér Az én Koreámba, egy különös szövegű könyvbe, amelyik remélhetőleg 2017 őszén jelenik meg a hozzám olyan hűséges Üveghegynél. Amelyikben összehasonlítom a kettőt: Ceaușescu nemzeti szocializmusát a Kim dinasztia dzsucse kommunizmusával. Emlékszem, hogyan ereszkedtünk le két társammal a cotroceni-i dombról, az újságíró egyetem tanszékétől s az utunkba eső könyvesboltban két könyv volt kiállítva: a Ceaușescué meg a Kim Ir Szené. Politikai makulatúra, senki nem vette, sőt, nem is olvasta, esetleg a nomenklatúra. Kiállításuk a vitrinben viszont jelezte, merre tart Románia…
Románia zsákutcába jutott, végül – bármit mesélnek oroszokról, arab terroristákról –, a tömeg állította félre a zsarnokot. Kiderült, hogy bármennyire félelemben tudta tartani az országot évekig, amikor a lázadás ideje eljött, amatör módjára védekezett.
EZ ITT A VÉG?
Hanem a Kim dinasztia még tartja magát. 2017 május eleje van, s nem adok nekik egy hónapot, utoléri őket a sorsuk… Most éppen ott állunk, hogy amerikai hadihajó gyakorlatoz a közelükben, hogy atomtöltetű rakétával felszerelve várnak a fejleményekre, hogy megígérték: támadás esetén megvédik az amcsik Dél-Koreát, s ebből a célból felszereltek egy olyan légi elhárító bázist, amelyiknek a radarja Kínát is, Kína déli tartományait is befogja. Vagyis Kína megijedt az amerikai fenyegetéstől, és kéri a bázis leszerelését. Mi lesz ebből?
Hát igen: mi lesz ebből? Amerika nem engedheti meg magának, hogy a farkát behúzva távozzon. Kína nagyhatalom, ő sem tűrheti el, hogy fenyegessék. Kim viszont forrófejű, s az egy háború kirobbantásához elég. Ha például egy ezreddel bevonul Dél-Korea területére, hogy tönkretegye azt a bázist, amiről jól tudják, melyik golfpályán van, kép is terjeng róla, akkor kész a háború, ami minimum egymillió halálos áldozatot jelent.
Kim tudatában van annak, hogy ők csak addig maradnak a hatalmon, amíg a fegyverek a rezsimet megvédik. Az atomfegyver jelenleg. S azzal fenyegetőznek. A szópárbajnak pedig könnyen az lehet a vége, hogy valamelyik fél – akár tévedésből is – meghúzza a ravaszt. Megnyomja a gombot… A hitleri Németország is a totális háborút választotta, még akkor is, amikor tudta, hogy elveszíti azt. Van egy ilyen őrültség egyes politikusok, vezetők beteg fejében. Az más kérdés, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétái egyelőre nem érik el az amerikai portokat. Az is hírlik, hogy a rakéták olyan állapotban vannak, hogy a dinasztiaalapítót dicsőítő díszfelvonuláson a minap megfigyelték: az egyik rakéta “kupakja” szabadon lengett. Ettől függetlenül kilőhetnek egyet, amelyiknek nem leng, Szöul nincs messzire Észak-Koreától. S ha az atomfegyver csütörtököt mond, akkor még mindig katonák ezrei lephetik el Dél-Koreát. Esetleg többmillió kínaival a hátuk mögött. Akár a fél évszázaddal ezelőtti, még be sem fejezett háborúban. Megborzongok.
MINT ROMÁNIÁBAN?
Lehet, nyilván más vége is a dzsucsének. Például Kína megszállja Phenjant, eliminálja Kim családját meg a legveszettebb tábornokokat. Vagy: Eugenia Lee blogbejegyzéseiben az áll, hogy meglazult a fegyelem Északon, a katonaság már nem ura a helyzetnek. Hogy tehát az éhínség meg a katonai fegyelem hiánya miatt az az állam magától omlik össze. Valami hasonló történt Kelet-Európában, ugye, 1985-89-ben. Elérkezett az a pillanat, amikor az emberek már nem féltek. Tüntettek, menekültek. Valóban elképzelhető, hogy a háború miatt az észak-koreai főváros már nem ura a helyzetnek, s az éhező vidék a saját kormánya ellen fordul.
Saját? Kinek kellett Romániában is a politikai hatalom birtokosainak a hatalma? Végül a katonaság is elállt mögülük. A Securitáté is. Amikor menekült, Ceaușescu mellett volt talán két szekus őr is. Azok fogták neki a kocsit, amelyikkel menekült. Aztán a szekusok elpárologtak. Érdekes lenne tudni, mi zajlott le a fejükben azon a viszonylag rövid úton, hogy inkább az életüket mentették, mint azt, akinek a védelmére felesküdtek…
2017. május 11. 08:41
Nagyon érdekes írás, örülök, hogy olvashattam.
2017. május 11. 08:41
Jó, elgondolkodtató, örülök, hogy olvashattam.