Sirató ének

In memoriam Jékely Zoltán

Körülvettek a cintermek fejfái Téged
s a halál siralmai engemet
Rólad szól most e sirató ének
hogy onnan többé ki nem eresztenek
nincs irgalom ne is várd azoktól
kik rádkaptak (incselkedtél velük)
húsevő növényként a kosbor
átlyuggatja tested mindenütt

Szólaltatja e fájdalmas ének
a húrrá sodort sajgó ideget
utat nyit a visszafogott könnynek
s azon tartunk a sír felé veled
az esendőt siratja kiben óriás kélt
ha sújtások érték igaztalanul
a szentimrei templom fala remeg még
azt bünteti akit szeret az Úr

Neked e tavasz már nem nyújtotta zöldjét
s Valkón az őszről nem maradt levél
sírkertek csontjai hallatják a zörgést
ha a havasok felől elindul a szél
a Hideg-Szamos vize most igazán hideg lett
saját fagya elől szökik meg partjain
elönti kamráit a jajongó szíveknek
hol átforrósítja a fájdalom s a kín.

1982. április 1.

Forrás: Hegyi Endre: Fenyőtoboz. Válogatott versek. Eötvös Könyvek, 1986, Budapest.