Zsúfolt napokon vagyok túl. Sándor Erzsi Anyavalya, Kapui Ágota: A Lélek szárnycsapásai, Kaiser László bemutató szövege, felolvasások a versekből. Örültem, hogy a költő felállva olvasta, így hallani is lehetett valamit a rossz akusztikájú teremben. Az előtte felolvasó nagyon halk és decens volt, ezért élvezhetetlenné is vált mindaz, amit mondott, vagy olvasott. Az őt méltató professzor pedig negyvenöt perces áradozásával az itáliai művészetről lefárasztott.

Öröm és felüdülés volt a következő költői blokk. Kapui Ágota versei nem csak olvashatók, remekül mondhatók is. Mély magánhangzóival a mélységből fakad. Ünnepélyes, fennkölt, súlyos és kiemelt jelentőségű verseket ír. Megdolgoztatja az észt, a szívet, megragadja az ember lelkét. Gondolkoztat. Minden sorában, jelzős szerkezetében van még pár jelentés, üzenet az elsődlegesen kívül. Soknak tűnik egyszerre mindaz, nagyon gazdag, amivel magunkba nézésre kényszerít. Kicsit ódon, kicsit szürkés-fekete, kicsit nehéz illatú, fojtott levegőjű, olykor fullasztóan bizalmas. Nem bőkezű a feloldozásban. Szentenciákká veretesednek jelzős szerkezetei, amitől nehézzé válik, ritkásabb a levegő, mint amikor magas hegycsúcsra érünk és ritkul az ózon… mert közelebb kerülünk az éghez.
Nem ebédutáni olvasmány. Mint a nehéz vörös bor, olyan.

Ég és föld, föld és ég között, lélek mélyén és lélegzetelállító magasságban íródnak szavai az égre? a lelkünk-szívünk falaira? a szélbe? de nyom nélkül nem hagynak minket. Mint akit Isten a földre ejtett, hogy szavaival felkarcolja az eget, a szíveket, felrázza a lelkiismereteket, felébressze az alvókat, időkkel, térrel megbirkózzon, s megtalálja benne az emberi lét értelmét. Kicsi asszonyban hatalmas lélek. Elgondolom, micsoda bölcsőt kapott ezért, az anyanyelv iránti elementáris szerelmet és hűséget gyermekükben felnevelő tanáraival is, szüleiben. Hogy a szigorú elvárások milyen tehetségnek-képességnek vetettek ágyat benne.

Kapui Ágota: Más idők jönnek

Más idők jönnek
más próféciák
kagylótetemmel lesz tele a part
levedli ősi
bőrét a világ
s a tér-idő már más irányba tart
az álmok kéklő
jóslata nyomán
szétesnek majd
Dodona kövei
s a forróság
felszívja a Napot
és szétpattannak Terra övei
az ég sötét
s a Föld vigasztalan
és északnak húznak a madarak
s a hajnalok
nem hoznak új reményt
s a szelídek vadakat hajtanak
és szétesik
mi egység volt talán
sarkot cserél a rémült földgolyó
s ami jön
az új érzékelés
új küldetés és új dimenzió

Jiddise mame

Sándor Erzsi Anyák napi estje Anyavalya c. könyvének tavalyi bemutatója kapcsán, idén. Közreműködött Kardos Dániel és tanítvány, Juhász Tomi, gitáron. (2017-05-08.)
Közös zenélés, egymásba folyó, egymásból inspirálódó dallamok ölelkeztek, indultak párban táncra, remek együtt-érzékkel, közös szívdobbanással…
Meleg hangulatú családi est volt. Azt gondolta volna az ember, lesznek páran az RS9 független színház rendezvényén a budapesti Vallai kertben. Zsúfolt nézőtéren ültünk, szerencsére időben át mentünk a szomszéd kávézóból rég nem látott ismerősömmel, s így jó helyet is kaptunk. Csoki golyókkal fogadtak, rózsaszállal búcsúztak tőlünk a végén. És hát a könyvet rajtunk kívül már mindenki olvasta. Otthon érezhettük magunkat. Szemere Katalin csak folytatta az est előtt megkezdett beszélgetést, mint kiderült, régi rádiós munkatársával, aki különböző életfázisaiban színésznő is, újságíró is egy személyben. Mint akik belecsöppentek egy nagy családi, diszkréten örvendező, közös emlékeken nyugvó rendezvényre. Buliba, ahol másfél órányira elcsendesedtek az elmúltak felidézésére, nagy és őszinte megbecsüléssel adózva egyik családtagjuk, jelesül: Sándor Erzsi iránt. Csak így: Erzsi. A közreműködők a színész-újságíró-író fiai voltak.
A könyvet még nem volt időm elolvasni, de amennyit megismerhettem belőle, tudom, hogy úgy fog engem is bevonni a hallgatók-résztvevők körébe, ahogy a jelenlévőket. Úgy ültünk ott, mint aktív résztvevői, megélői a mesének.
Különös, köreikbe befogadó, szélesre nyitott karú magatartása ez a zsidóságnak, akik mindig úgy élnek az őket körülvevő ellenséges világban, mint akiknek semmitől sem kell tartaniuk, még ha igen, akkor sem. S bár személyesen külön-külön nem ismerhetem őket, de érezni az őket oltalmazó, isteni fedezést élvező, öntudatlan, gyermeki magatartást. Hullanak ugyan a házra a vihar kitépte fák, oszlopok, de minket nem üthet agyon, ’erős vár a mi Istenünk’-et hitetlenül is megélő létforma ölt testet a falak között. Utcára kinyitott ajtó, bárki hallhatja, betérhet, szívesen látott. Félelemnek, bezártságnak semmi nyoma. Még a mobiltelefonokat sem kellett kikapcsolni, a megcsördülőre biztatás hangzik, vegye fel nyugodtan… Ezt viszem haza magammal az estről. Sándor Erzsi és kérdezője, Szemere Katalin úgy beszélgetnek, ahogy mi szoktunk a konyhában a barátnőnkkel, bizalmasan. Csak épp kitárták az ablakot, hallhassa más is.
Rokonszenves, kívánatos békét közvetítő „adás”nak voltunk részesei. Miközben maga a történet, az élet tragédiákkal, veszteségekkel volt terhes, a megélés a fölülemelkedő hozzáállása. Így a legszomorúbb pillanatok is csak pillanatok voltak, amiken átsuhantunk, színezve a sors forgandóságát. Ez a könnyed, humoros nézet olyan erőről mesél, amivel csak azok rendelkeznek igazán, akik nincsenek tudatában, kinek is köszönhetik magukat. A gyermek, aki szülei ölében akkor is biztonságban érzi magát, mikor az őt ölelő, háborgó hullámverésben úszik vele a nyakában a part felé. A gyermek csak azt tudja, vele nem eshet semmi baj, a nyak erős.
Zsidók közt voltunk befogadottak Magyarországon, Budapesten. És béke lengett körülöttünk, bennünk, felettünk. Mert mindig az a nagy, aki félreteszi örökségét, nem fitogtatja, hanem megkínálja vele a másikat.
Ezt kellene eltanulni tőlük, akik úgyszólván nem ismerik a Krisztust, azoknak, akik állításuk szerint ismerik, de belemerevedtek a prédikált szeretetbe.
2017-05-11
Nászta Katalin