A litván főváros székesegyházának legszebb kápolnája Szent László emlékét őrzi. Árpád-házi I. László 1077-től 1095-ig uralkodott, abban az időben kezdődött el a magyar állam területi gyarapodása, mindenekelőtt Horvátország irányába: Ilona, László nővére Zvonimir horvát király hitvese, majd özvegye volt. 
A magyar uralkodó, mint erőskezű államférfi és hadvezér, megfékezte az akkortájt sem szokatlan pártharcokat, rendet tartott országában, külpolitikáját a pápa és az egyház megbízható híveként alakította. Emlékét számos monda és legenda őrizte meg az évszázadokon át. Nagyváradi sírjához hamarosan csodák híre kapcsolódott, ezt is figyelembe véve a katolikus egyház halála után nem egészen száz évvel szentté avatta. 

A magyarok királyának nemzetközi tekintélyéről tanúskodik a vilniusi kápolna is: I. Lászlót sem hódítás, sem egyéb érdemi kapcsolat nem fűzte a litván történelemhez, a 18. század végén Vilniusban mégis úgy döntöttek, hogy a szent király általuk is nagyra becsült emlékét ily módon örökítik meg az ország első templomában. 
A Litvániában élő kis magyar közösség tagjai nemzeti ünnepeinken a vilniusi székesegyház Szent László szobránál imádkoznak.

Az évszázados előzmény: 

Az első Szent László-kápolnát Jogaila (Jagelló) litván fejedelem (később II. Ulászló néven lengyel király) építtette a vilniusi székesegyházban a 14. század végén. A pogány fejedelem  a szent magyar király pártfogását kérve a keresztségben a László  nevet vette fel, utána terjedt el széles körben lengyel és litván tájakon a Wladyslaw (litvánul Vladislovas) név – amit Ulászlónak fordítottak magyarra. 

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban