Is­merjük jól a ve­re­kedős székely legény esetét, aki a vicc sze­rint men­te­ni akarván magát, a val­latáskor a hatóság előtt azt mon­dot­ta, hogy a „do­log” az­zal kezdődött, hogy a koma, azaz a másik visszaütött. Világos hát, hogy az odaütéssel vagy odavágással kezdődik min­dig is két fél között a „meccs”, s majd csak erre az akcióra követ­kez­het a visszaütés vagy visszavágás. Ha két személy között fo­lyik a ve­re­kedés, mi­felénk ez ugye több­nyi­re bicskázás szo­kott len­ni, az bi­zony tel­jességgel nélkülözi a sport­szerűséget, s helyénvaló oda– és visszavágó fe­lekről beszélni. Úgy­mond kul­turált körülmények között per­sze odavágha­tunk szóval is a másik­nak, sőt még te­kin­tet­tel is.

Ha vi­szont két egymást követő mérkőzésre kerül sor va­la­mely sportág ke­retében ugyan­azon két játékos, il­let­ve két csa­pat között, eset­leg két egymást követő ver­seny­időszak­ban mérik össze erejüket, ak­kor az első össze­csapást em­le­get­ve va­la­miként kerüljük az odavágó szót, a máso­di­kat pe­dig jog­gal és he­lye­sen mond­juk visszavágónak.

Nem len­ne sze­rencsés, ha tel­je­sen a lo­gikára ala­poznók nyelvújító, példának okáért szóte­remtő ötle­te­in­ket és meg­oldása­in­kat, mert az élő nyel­vek természe­te és gaz­dagsága sok­kal ki­is­mer­he­tet­le­nebb, il­let­ve ki­meríthe­tet­le­nebb, mint­hogy az ész al­kot­ta szabály­o­kat és elváráso­kat számon le­het­ne raj­tuk kérni. Hogy aszond­ja, ha mond­ha­tom, visszavágó mérkőzés, miért ne mond­hatnám azt is, hogy odavágó. Odavághat így is az em­ber, de ez eset­ben min­den bi­zonnyal célt téveszt vágása. Ne hall­gass min­den eset­ben a lo­gikára tehát, ha nyel­vi kérdésről akarsz nyi­lat­koz­ni.

A ma­gyar álla­mi tévéadó egyik sport­szer­kesztőjét is egy al­ka­lom­mal hal­lot­tam odavágózni, egyet­len rövid hírössze­fog­lalóban leg­alább ötször-hat­szor mon­dot­ta azt, hogy odavágó mérkőzés. De hogy azóta nem vet­te szájára új te­remtményét, az odavágót, nem tu­dom mi­vel ma­gyarázni. Az a sejtésem, va­la­ki, aki a he­lyes ma­gyar beszédért is fe­lel amott, odavágott a szemével, netán szóval is, hogy többet ne odavágózzon!

Mert bi­zony nem árt néha odavágnunk, ha nyel­vi és másfaj­ta játszmák során va­la­ki elvéti a mértéket. Va­la­hogy úgy, amint a gyer­mek­nek adott atyai „intésnek” is értel­me van, ha idejében csat­tan el, mégha nap­ja­ink ne­veléstu­dománya s maga az is­ko­la­fa­lak között zajló gya­kor­lat sem akar hal­la­ni az efféle szülői és ne­velői „ag­resszióról”…

Székely Hírmondó / eirodalom.ro