Ha tükörbe nézel,
tudod-e, abban melyik arcod látod? –

ki merőn visszatekint onnan, int fél kézzel,
ismerős-e, – vagy csak úgy hiszed, s teszel,

ha mozdulsz gondolatra, sugallatra, bátran,
üveges szíved, elméd fényesíti, hol ablakaid nyitva-tárva,

ódon ezüst fénye szemeidnek lesz elme álma,
éber szellem, vagy szemlélő , őriződ titkos vágya,

ha át, – a jelen világba, hívnak már oda vissza,
a házaktól, a házadig, merő századok véres íze-porát kiissza,

mégis veled lenne, előtted, hátadban mindig nesztelen őrt állna,
ahogy az angyalok is, mind csak rád vigyázna.

Ha maszkot viselő, rángó, földi gumi arcod felrepedne,
csontos eleven húsod, mire emlékezne?