(szeszélyes napló / 25)

„Nem tudom, mikép válaszoljak leveledre, hogy válaszommal „meg légy elégedve.” Ugy látszik, nem találom többé el a hangot, melyen hozzád szólnom lehet. Komolyság, tréfa, gyermekesség egyaránt sért, ha tőlem ered. Ártatlan kötődésem előtted egy pedántnak kicsinykedése, a ki „helyesírási hibáidat nagylelkűen! javítgatja.” Értem, és fiíj. De én nem csak most lettem ily pedánt. Vedd elő régi leveleimet: azokban százszor annyi kicsinykedést fogsz találni: miért nem nehezteltél akkor? Vagy a tieidben nincsenek-e affélék? Mihály, Mihály! hidd el nem az én irmodorom, hanem valami egyéb változott meg.
Bocsáss meg, hogy most, mikor lábadozó állapotban vagy, efféle dolgokkal untatlak, vagy kescrítlek. Isten látja lelkemet, többet szenvedek én miattad. Tudom, hogy jelen soraim ismét egy sereg félre-értést fognak szülni. El vagyok rájok készülve. Az is meglehet, hogy nem válaszolsz. Ha még ezt kellene is megérnem: jól esik, ezúttal kimondhatni, a mi szivemen fekszik. Én tudva meg nem sértettelek. Mindazáltal bocsáss meg, ha akaratom ellen sérteni látszottam, ha enyelgésem helyén kívül talált, ha szavaim nem voltak kellően választva, s nem azt fejezték ki, a mit én akartam. Énnekem a hét év emléke holtomig kedves fog maradni — én büszkén, örömmel — bár a fájdalomnak nem minden vegyülete nélkül fogok visszagondolni az egykori hármas — majd kettős szövetségre, melytől, ide s tova elszigetelten állok.

(Arany János Tompa Mihályhoz írott leveléből, 1854)

Nem, nem, édes barátom! mi vagyunk és maradunk azok, kik valánk! Én örömmel elösmerem, hogy én kezdettem sületlenkedni, hogy olyat vártam, tőled, mit nem kértem, bár bona fide, mert én azt gondoltam a versek rögtöni elküldetését kértem.
Ne kívánd tőlem, hogy a dolog részleteinek taglalásába bocsátkozzam. Ördög tudja: hogyan változott köztünk a hang mindig komolyabbá. S miért? semmiért!
Ha összezörrenésünk okát kérdezné valaki: isten úgy segéljen! én nem tudnám megmondani, de úgy hiszem, te sem. Azért édes Jánoskám! no fájjon semmi-, s felejts el mindent! annyival inkább mert utolsó levelem, melyben írom hogy „jőjj el s tépjük meg kedvünkre egymást ultimátumok helyett”, esküszöm neked, hogy már az enyelgés hangja volt; igaz, beteg voltam, tán nem úgy fejeztem ki magamat, mint akartam. Aztán, édes barátom, hidd el, végetlen sokat tesz a hang, az arcz, mely a szavakat kiséri, s melyet a papír visszaadni nem bír.
Mi élünk csendesen. Az a bajom, hogy sokat mérgeskedem, még feleségemre is. Hiba, mert nem érdemli. Kis fiúnk megvan, igen kicsiny, de eleven. Beh boldog vagy, hogy olyan szép két nagy gyermeked van már. Csak a házunk lenne már hamar készen! szeretnénk együtt látni benneteket.

(Tompa Mihálynak Arany Jánoshoz írott leveléből, 1854)

Abban tökéletes igazad van, hogy a hűtlen papír nem egyszer fekete színben mntatja a legpirosabb gondolatot. Aztán meg, ha az ember barátjával együtt van, s látja, hogy az komor, levert stb. megkíméli időtlen élczeitől: de a levél oly pillanatban kaphatja, midőn legkevésbbé sincs hangolva a tréfa elfogadására; s ilyenkor fáj a csiklandás. Mindazáltal én ezentúl sem fogok neked böjti predikácziókat írni, mert a correspondentia nekem élvezet, felüdülés, felderülés. Ezt én sokszor (bocsáss meg önzésemnek) nem kevésbbé teszem magamért, mint érted. Azt vélem, hogy egy órán kicsevegtem veled magamat, s ez úgy megenyhít.
Rendkívül bosszantott engem az, hogy nálunk a bírálat minden egyéb, csak nem bírálat, az az olyan, miből az író vagy tanulhatna, vagy büszkeséget, a jövőre kitartást, kedvet stb. meríthetne. Czigányos magasztalás, vagy otromba szidalom
az egész, tertium non datur. De mégis: cló’re kiteszik a rőföt egy tudós aestheticai értekezésben; aztán hozzá szabják a költeményt, s ha nem találják összeillőnek, kész a mocsok; ha pászolni Télik, akkor minden egyéb hiány daczára, emelik az égbe. Ez aztán nem kevésbbé kínos a magasztaltnak, mint a legyalázottnak. Kivált irányodban láttam folytonos méltatlanságot, hogy a magyar nem tudja megbecsülni a mije van, s oly külföldi mintákat állit fel magának, a minőkkel ott is csak századok dicsekedhetnek. Nézzük el bármelyik — német, angol, franczia — irodalmat: leszámítva egy-két világhírű
celebritást: avagy nem mérkőzhetünk-e mi a többivel ?

(Arany János Tompa Mihálynak küldött leveléből, 1854)

Az Aranykor Egykori Lovagja

1. Nászta Katalin:
   2017. május 17. 08:32

   Szeretem ezeket a részletes leveleket. Mennyivel több idejük volt egymásra akkoriban!

2. Cseke Gábor:
   2017. május 17. 08:39

   És ahogy Arany be is vallja: szórakoztak, pihentek fogalmazás közben! Hiába, ilyen volt az akkori idők üteme. Nem is vitték sokra: „csak” remekműveket alkottak!

3. Nászta Katalin:
   2017. május 17. 08:46

   Talált, süllyedt. Milyen jó nekünk, komolyan. Van kikhez igazodnunk.