Ha az embert sokan dicsérik, egy idő után maga is hajlandó csodálattal viszonyulni magához.

Ha megismerkednénk az ellenségünkkel, kiderülne, hogy szeretjük. Ő az egyetlen, aki józanságban tart minket.

Amíg saját szobrunk alkotásával vagyunk elfoglalva, mellettünk halnak el azok, akik csak ránk számíthatnak.

Az örökkévalóságot keresve épp azt hagyjuk figyelmen kívül, aki oda vezet: a másik embert.

Évek (!) óta szeretnénk elmondani egymásnak az igazat, és évek óta elzárkózunk a meghallgatásától.

A múlton rágódni mindig mérgező, mintha romlott húst ennél. Ez igaz a nemzetek egymást öklelő politikájára is.

1. Kapui Ágota:
   2017. május 17. 06:22

   Mindig tanulok tőled valamit. Kristálytiszta logikád, bölcs szavaid útmutatást adnak, és önvizsgálatra késztetik az embert.

2. Nászta Katalin:
   2017. május 17. 06:37

   :) ‘Én sem volnék, ha nem volnál’ – éneklem Kányádi sorát mert az érdem nem enyém…

3. Kapui Ágota:
   2017. május 17. 06:41

   „Te sem volnál, ha nem volnék”? Én biztosan, nem ilyen lennék, ha nem ismernélek.