Hadnagy József: Szomjas szarvas

Fölkelsz, de még nem vagy egész,
még két ember vagy, egy csergőhang-spárgán
tengő-lengő húsvér lepedőtömeg:
súlyos, még nem száradtak ki belőle az álom
nedvei, még várni kell, még ülni kell,
amíg a kávégőz, a cigarettafüst 
és a tévéből áradó világszelek
viselhetővé szikkasztják, csontra szabhatóvá
vasalják, azután következik a készülődés
nehezebbik része, kiverni fejedből a rögeszmét,
hogy nincs semmi új a nap alatt: ugyanaz a múlttól
tántorgó jelen, ugyanaz a jelentől tántorgó
történelem,  ugyanazok az utcák
futnak szembe veled, ugyanazok a frissen
festett és pattogzó ajtó- és ablakkeretek, öngyilkos
téglák, cserepek, takaros és rendetlen udvarok,
mellüket fél téglával veregető házak,
gond-rácsokra feszített tekintetek, telefonba
zárkózott csinos és túlsúlyos lányok, fiúk, 
jól és rosszul öltözött emberek, kukából étkező,
öltöző, pincében, lépcsőházakban álmodó,
gyűrött hajléktalanok lepik el a várost,
mint avar az erdőt, sehol egy ösvény,
amely − szomjas szarvast − friss forráshoz,
tóhoz, patakhoz, folyóhoz vezethetne,
fűszálon araszoló csönd, betoncsikorgató
kerék és gyakorta errefelé kószáló
szél osztoznak a régi és még régebbi
alkonyok vért és sarat csöpögő lepedőit
valószínűtlen árnyékként cipelő napon − kivéve unokád
szemében az égi tavat, amelyben jónak,
kedvesnek, szeretetreméltó egésznek látod magad…

Albert-Lőrincz Márton: (Papagájok)

A hely, ahol megesteledem,
egzotikum, ebben már
nem kételkedem.
A negyedik zónában,
a londoni Lewishamben
köszön rám a tavaszi est.
Zöld papagájok verik fel a csendet,
parádéznak fergeteg rendben
az iskolára néző kert mentén végig,
zajos vonulással körbeülik
a tölgykoronát, rejtekeznek
a levelek közt,
nyeglén énekelnek,
tollászkodnak és sikítoznak, 
itt vannak, jöttek, önként-e
vagy a Golf-sodrat sodorta, 
esetleg egy gátlástalan kereskedő,
egy haszonleső felebarát hozta,
s megszöktek egy rozoga kalitból, 
vagy valahonnan  elmenekültek,
hol vadászok lőnek a csalitba,
lövik a megszokott rendet, a csendet,
árbocok árnyékába kapaszkodva
jöttek ide s maradtak itt,
ki tudja, van itt étek bőven s víz elég,
és senki se bántja őket,
holnap fölszállnak bízvást
a híres londoni buszokra.