Dsidára és Páskándira emlékeznek
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület május 18-án és 19-én Dsida Jenő Napok címmel irodalmi esttel, tanácskozással és koszorúzással egybekötött főhajtással tiszteleg a 110 éve Szatmárnémetiben született költő emléke előtt. A kétnapos rendezvénynek Szatmárnémeti a fő helyszíne, de az irodalmi tanácskozás és megemlékezés meghívottai május 19-én kora este a Dsida Jenő által kedvelt Szatmárhegyre, a Kossuth-díjas Páskándi Géza költő és drámaíró szülőfalujába is ellátogatnak és részt vesznek a XX. alkalommal megrendezésre kerülő ottani Páskándi-megemlékezésen.
Indokolt az egymást követő és közös főhajtás, hiszen 1957-ben Páskándi Géza egyike volt azoknak az erdélyi értelmiségieknek, kik Dsida Jenő születésének 50-ik évfordulója ürügyén felhívták a figyelmet a hosszú időn keresztül elhallgatott erdélyi költő jelentőségére, szorgalmazták emlékének ápolását.
A 2017-es Dsida Jenő Napok programja május 18-án, csütörtökön 19 00 órakor a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében a szatmári származású Banner Zoltán előadóművész irodalmi estjével veszi kezdetét, majd másnap (május 19-én, pénteken) délelőtt 10 00 órától a Református Esperesi Hivatal tanácstermében irodalmi tanácskozással, délután 17 00 órától pedig a költő Titulescu téri szobra előtti főhajtással folytatódik.
A Dsida-megemlékezést követő szatmárhegyi Páskándi idézés 19 00 órakor a költő szülőháza telkén, 20 00 órától pedig a községközpont főutcáján található mellszobra előtt zajlik.
Forrás: eirodalom.ro
Pusztai Péter rajza