1985-ben Hitván Kupa Jánostól megkérdezte városon élő unokája:
Kíván-e valamit, papó?
Hitván Kupa János azt kívánta, hogy halála előtt még egyszer lakjék jól. Füstölt szalonnát, kolbászt lágykenyérrel, hagymával, paradicsommal, uborkával, paprikával. Emlékezett rá, gyermekkorában, nyár végén, kenderáztatáskor ez ízlett a legjobban.
Aztán jó pohár küküllőmenti fehér bort.
Autóba vágta magát a gyerek, direkt a Fényes étterem főnökéhez fordult. A boltok kongtak az ürességtől. A Fényesben télen is volt minden. Másfél óra múlva már vitte az öreghez a tálcát. Füge is volt rajta, aszalt füge.
Aztán csak módjával, papó.
Sokáig evett, minden falatot alaposan megforgatott, mint aki utoljára. Mikor aztán, éjfél körül, végre jóllakott, hálát adva megköszönte; majd nyögve elfordult, hogy meghaljon. A ház népe lábujjhegyen távozott a szobából.
Arra lettek figyelmesek aztán, hogy valaki csöndesen énekel.
Hát papó hozzákapott a maradék italhoz. Úgy berúgott, mint ember korában marhavásárkor.
Hitván Kupa János még tizenhat évet, két hónapot, három napot és öt órát élt.
Akkor is azért akasztotta fel magát, mert már nem bírta az étlenséget.

1. Pusztai Péter:
   2017. május 20. 08:43

   Fantasztikus, Domi. PP