Volt egyszer egy ember, aki itt lakott a szomszéd faluban, na, itt van a nyelvem hegyén a neve, mindjárt megmondom.

A múlt kedden kinn voltam nála valami fát összevágni, az ebédszünetben nagyot néztem, amikor elkezdett kiabálni, hogy: – Stabil! Stabil!

Már meg akartam kérdezni, hogy ki az a Stabil, ebben a nagy bizonytalanságban, amikor előfutott mérgesen egy fekete pulikutya és letelepedett a gazdája lába elé, mint aki várja az ebéd rá eső részét.

– Miért hívja Stabilnak ezt a pulikutyát, András bátyám? – kérdeztem.

– Azér fijam – törölt egyet a bajuszán az öreg -, mer nekem már vót két feleségem, egy megszökött a pékkel koncsentra idején, a más pediglen egy tekergő mekánikussal, aki akkor jött vót a faluba, amikor én erdőléskor távol vótam. No , de semmi se tart örökké, én is hazavergődtem valahogy, leültem vót a büntetést amit a főbecsapott medvéért kaptam, s hogy se asszon , se semmi, hát kerítettem ezt a pulit né, s elneveztem Stabilnak, me ez osztán olyan hűségesen kísérget minenüvé, hogy el nem maradna tőlem semmiér!