Albert-Lőrincz Márton: (A mulandóság dicsérete) 

Senki nem barátkozott Héphaisztosszal, 
a rebellis gyermekkel, 
a rútság miatt kivetett gyermekkel,
az apa nélkül született gyermekkel, 
akit nem tanított meg anyja a szeretetre, 
akit nem tanított meg anyja önmaga tiszteletére,
aki értékeit s tehetségét nem tartotta a semminél többre, 
aki szülő anyjától is számon kérte a kivetettséget 
a szeretet bölcsőjéből. 
Viszont mindenki tudott valami templomról, 
a legszebbről, amit emberi terv szerint építettek, 
amit irigykedve csodáltak az istenek. 
A sánta kovácsként emlegették,
aki jó harci szerszámokat, 
szépítésre és büntetésre alkalmas eszközöket készített,
a mulandóság nagyobb dicsőségére.

Hadnagy József: Héphaisztosz

Héphaisztosznak születtem én is, apával,
és apa nélkül mégis, édesanyám volt fölöttem
a nap, és apám pofonjai a zivatar-égen.
Kimásztam hány szakadékból, amibe betaszított,
és villámot kovácsoltam a különös égre
− nem bosszúból: elrejteni bicegésem −,
s a sötétség tengerére aranyhajót,
s körös-körül hullámnak sok-sok csillagot.

Egy szigeten élek, ami most már hazám.
Kronosz megtanított elfogadni apám,
hiszen pofonjaiból kovácsoltam bilincset a tűznek,
amely bennem égett,
hogy el ne vesszen, ami használható,
és hallókészüléket fülemnek, csöndmembránnal,
hallani valamit, ami nincs, de lehet …

Hullámai süllyednek, mint zátonyra futott hajó…