A legtöbben nem szeretnek gondolkodni. Fárasztó. Megelégednek a gondolkodás farvizén sodródni valamerre. Az élet úgyis kiszámíthatatlan. Elég tudni, hogy úszik. A többi kiderül. Legalább szórakoztató.
Mégis megsértődnek, amikor szembesülniük kell, nem úsztak beljebb a folyóban. A partról bekiabálhat egyáltalán valaki? Hiszen mindenki a vízben. A parton a halál ücsörög. Az meg nem tud beszélni.
Egy biztos: gondolkodással nem váltható meg az élet. Nélküle meg nincs értelme. Ez érthető?
Tegyük fel, hogy senkinek sincs igaza, ami az élet keletkezését illeti. Akkor hogy fest az egész?
Szaporodunk, mint az állatok, öljük egymást, az állatoknál is jobban, és egész idő alatt handabandázunk arról, mit tartunk az életről. A végét nem tudja biztosan senki.
Vallások, megvallások, hitvallások feszülnek egymásnak, miközben mindenik csak élni szeretne, békében. Ennek akadálya pedig éppen ezek a vallások, megvallások, hitvallások.
Ha összevetjük őket, melyik kínálja a legélhetőbb formát – zavarba jövünk. A toleránsak magadra hagynak, a fundamentalisták nem hagynak nyugton. Mindenképpen döntésre kényszerülsz. Ehhez pedig elő kell venni az eszünket. Ami berozsdásodott.
Olyan jó lenne, ha valaki megmondaná végre a tutit, sóhajt fel az ember.
És vágya teljesül.