B. Tomos Hajnal: Alkony a parton
Innen az eperszínű
tetőkre látni
s a hullámok katatón szaltójára,
amint újra és újra
egyazon sziklára hullnak,
zúzódnak permetté –
végtelen, ernyedt pillanat,
fák ceruzavonásnyi sötétje
a kimúlt ég ezüstjében –
szinek és suttogások
alvadnak egy világvégi,
sosemlátott nyárba.
Alkonyati hattyúdal
vonit át a tájon,
szikrafehér tűzfalak
fogják fel a nap vérét
s virágok folynak le
buján az erkélyeken,
mint ájult nők szétterült haja.
Nem gondolkodom. Lepkévé
pattanó burokként hullok
a névtelen ragyogásba.
A látás ajándéka
érvényesül most bennem:
a legszebb jó
a legjobb szép –
nincs múlt s a jövő
tudatfölötti még,
csak a MOST ég nyers-elrendelten,
akár ez a napnyugta :
kigyúlt vesztőhely – megkerülhetetlen
Pusztai Péter rajza
2017. május 24. 05:54
Köszönöm a csodálatos képi társitást.
2017. május 24. 16:20
A hattyúdal (kutyafáját neki!) nem vonít…
2017. május 25. 04:13
Kutyafáját neki (ez tetszett), hiszen sosemvolt nyárról, elrendelésről, vesztőhelyről beszélek, tehát napnál is világosabb, hogy látomásról, egy zaklatott hangulatról és nem reális tájról van szó, ahol a hattyúdal igenis vonithat (hosszú i-vel). Egyébként megtisztelő, hogy Kenéz Ferenc időt szán alkotásaim olvasására.
2017. május 25. 16:16
Kedves Hajnal, csak jelezni akartam valamit, nem bántani kívántam. A Káfé szerzőit érdeklődésből olvasom.