– Gyere csak! – mondja a komájának, ahogy az belép. Még be se lép, lába a levegőben. Láthatóan fontos a közölnivalója.
Az is.
– Álmomban színdarabot írtunk. Írtunk, illetve benne is voltunk.
Komája csak nézi, felhúzott bal szemöldöke homlokán ragad. A kíváncsiságtól.
– Azaz kettőnkről szólt a darab, nem volt készen, folyamatosan írtuk.
Komája megkockáztat itt egy kérdést:
– Aztán miről szólt a darab?
– Hát ez az. Arról szólt, hogy nem tudjuk, miről szól.
– Szóval nem volt kifejlete.
Vadmalac folytatni akarta, de komája áttért konkrétumokra:
– Szedik fel a flasztert. Itt, az utcavégén.
Eltátja Vadmalac a száját:
– Hát azt meg miért?

***

Az író valóban egy darabot tervezett – nem álmában, hanem elalvás előtt -, egy ilyen Godotra várva-félét. Azaz, ahol ők ketten viszik a hangot, komája az eddigi mellékszerepek helyett az egyik főszereplővé avanzsál. A Beckett-darab nem a legjobb összehasonlítási alap, azt csak a képzelet megsegítése végett hozom elő, ez a Vadmalac-pódium sokkal lazább, széjjelfutóbb, a ”nemtudás természetrajza”.

Forrás: Lenolaj.hu