már nem
félek a tárgyaktól
vagy már nem annyira
egy fénykép megmaradt ruhadarab
igen ezek őriznek meg
legtovább és
legtöbbet
illatokat
poharak és az
az ominózus hamutálca
már mást is jelentenek mint
fájdalomnyomokat melyeken
hozzátok visszajutok a saját fájós
visszabotorkálásommal most már
mindez valami jóleső alárendeltséget
az egykori szeretetet jelentik a gyermek
anya nagyapa nagyanya beszélgetést
a játékot az egyetlen családot
egy újra fiatalt itt ni
nézzétek csak
ezen a
fotón éppen
nézlek szemem szívem
mindannyiatoké ahogy kezdődött
pontosan ahogyan volt és megy máris
beindul mint felhörrenő motor a rég
letett autóból elindul saját
féknélküli útján egy
újabb és újabb
történet
mintha
én soha nem halnék
hogy ti soha ne haljatok meg