Hajnali fél hétkor felharsan a csatakiáltás: Réunion! Értekezlet. Mindenki a Főterembe siet. Felsorakoznak a rovatok, élükön a káplárokkal, izé, a rovatvezetőkkel. Jelentést tesznek a parancsnokságnak. Bemutatják szakterületük aznapi kínálatát. Elmondják, miről ír(ná)nak a holnapi újságba. Egy-két buzgalmárnak már ott lapul a kész szakcikk a laposlemezén. A kínálat egy részét azonnal kirostálják (hadviselésre alkalmatlannak nyilvánítják), néha a már kész cikkeket is… A parancsokság fedőneve: Impresszum (hadseregparancsnok, főparancsnokok, helyettesek, tábornokok, ezredesek, őrnagyok, hadnagyok, i ták dálse). Az Impresszum ezután zárt körű külön spéci eligazítást tart, azon dől el a világ (meg a lap s az újságírók) sorsa. Amint vége a hadparancsnoki zárt körű külön spéci értekezletnek, újra felharsan a Réunion!, és hanyatt-homlok rohan ismét mindenki, teljes hadfelszerelésben, a Főterembe. Itt azonnal ismertetik a döntést, és aki aznap boldog szerző lett, az a tördelésig végigkísérheti kézirata sorsát.
Az irományokat alaposan megdolgozzák: üvegfal mögött tekintélyesedik két-három tapasztaltabb hadfi, volt vagy leendő főszerkók, mindje nagy háborús tapasztalattal rendelkezik, fényes győzelmekkel dicsekedhet, íráskészségük remek, rendszeresen publikálnak is; rózsasándoros szemmel marconálják a képernyőre hívott szövegeket…
Egyszer aztán új főparancsnok keletkezik (egy bősz hadmirális), és óránként harsan a tábori kürt: Réunion! Pattogó parancsszavak, mintaszerű végrehajtás, a fő-fő Réunion pedig abból áll, hogy a vezércikk boldogtalan szerzője felolvassa, majd a bajtársak észrevételezik irományát, mintaszerű fegyelmezettséggel és tárgyilagossággal. A szerző megköszöni a segítséget, és nyomban kijavítja művét…Pótolja a hiányosságokat…újabbakkal.
I ták dálse. Azután megint és végtelenül újra meg ismét az üvegfal mögötti stáb nagy öregjei és a pattogó parancsszavak, a mintaszerű végrehajtás, a katonai kálvária véget nem érő stációi…

Mielőtt a legeslegfrissebb Réunion! felhangzana, pánikszerűen felriadok. Éppen fél hét, a hegyek mögül csipásan kandikál a nap, egy rakoncátlankodó maxitaxis a kocsiját hőbörgeti, néhány üdvözült férfi és nő (még meglévő) munkahelyére siett, vodkamarta arcú alkoholisták iparkodnak a Marin bá nevű bögrecsárdába, hogy az első pohárral véget vessenek az egész-éjszakás kínnak, hogy végre megszáradjon testükön a veríték, elmúljon kezük remegése, és kezdetét vegye a boldogságos új öntudatlanság… Fecskék cikáznak, verebek és balkáni gerlék spirituáléja zeng, a domboldal alatt kutyák heccelik az állatkert elcsavargott majmát, amely fáról fára ugrál, és nagyokat röhög rajtuk; egy vásott varjúnak pedig hirtelen megcsördül a csőrében a frissiben csórt mobiltelcsi.
De jó!, ujjongok. Hiszen ez nem Párizs. Ez, hálistennek, csak Marosvásárhely, Tuborg negyed, Fraternité utca, keresztben a Fütürrel, arrább az Armonie-val… Tombj, Fakó! Hallgasd meg a híreket, adj hálát az Istennek, hogy ismét van borosta a pufárinodon, forróvizet a porított kávéra, vécézz vidáman, borotválkozz dúdolva, reggelizz mértékkel, öltözz komótosan. Vess egy utolsó pillantást a konyhaszekrény vitrinjében lévő alkalmi kis tárlat műalkotásaira… (Helló, kacér mosolyú kifizetetlen számláim!)…Pusszantsd hámlokon még édesen alvó párodat, aztán halkan káromkodva botorkázz le a mindig sötét lépcsőkön (a liftet megint bebetonozták a derék hajnali tántorgorgók), élvezd teljes orroddal és tüdőddel a lépcsőház és a szeméttároló komplex harmóniáját, ezt a hamisítatlan, echte bűzesztéziát, aztán csak ballagj végig a Poklos partján, per pedes apostolorum, hiszen buszbérleted árát rég sörre váltottad, botor barátocskám, árva rinójú tollnokom.
Vigadj, frászos elme, ez itt nem Párizs, és ez a lap, ahová igyekszel, nem a Le Monde, sem a La Tribune.
Kilenc előtt néhány perccel kezdődik az „operatív”. Addig átnézed az El Diario Popular-t, kedvencedet (melynél istenbizony nincs tervgazdálkodásos hírgazdálkodás), majd a többi helyi újságot. Kistraccs az érkező kolleginákkal, malacvicc a morcos legényekkel. Majd kényelmesen megírod aznapi kis penzumodat. Hiszen úgy árad belőled az élmény, mint kukából a nemzetgazdaság.
A reggeli bevetésen, akárcsak azok a fránya francia riporterek, te is előránthatod sipirclemezed a tarsolyodból, íme, tessék. Nem szólnak rád, hogy ne sznobizz már. Naná, hogy nincs üvegfal. Van szerkesztőségi titkár, van korrektúra. Igaz, impresszum is van, de csak ilyen, kisbetűs. Jámbor népi olvasnokok, ismered őket, nem üvöltenek feküdjöt, nincs békaügetés, nincs száz fekvőtámasz.
Nincs Réunion!
Ha mázlid van, dél felé beüti magát valamelyik haver, akit „másképp” eresztettek el hazulról. És kezdődik az izgalmas felfedező túra.
Ecc-pecc, kimehecc. Lódulándusz, meglógándusz. Nix pakolás, vacakolás; egy a kérdés: hol s merre van friss csapolás?!…