M. F. emlékének, akivel mindig csak telefonon barátkoztam

A „hegyi” gyermeknek az észak, az nem égtáj. Észak a sóvidéki hegyen egy sziklának a neve, alatta fürge forrás fakad, télen is mondikál, nyáron, nagyidő előtt hétágra pisilnek fölötte a legyek. A patakot Észak vizének hívják, és a süppedős, pocsolyás talajra azt mondják, hogy észkos. A fennsík egyetlen tágas mező, Tamási Áron képzeletének megtestesült, határtalan temploma. Több hévize van, az ilyen süppedős helyeket a nép toplicának hívja. Tyoplij oroszul meleget jelent. Hirtelen ez ugrott be, mikor felhívott Mervel, hogy mit csinálok. Délután már semmit, várom a Kincsestár kezdetét a kettesen, és ott né, fokhagymázok, vereshagymázok, maradt egy kis füstölt szalonna, kolbász, vörös bort iszom rá, kadarkát borszékivel, mert mégsem szeretném szomorítani az egészségügyi igazgatóság statisztikáját.
Mervel boldog lehet Északon, a karácsonyi szünidőben például elrugaszkodott a svéd főváros mellett lévő Huddingétól, ahol lakik, és felrepült Lappföldre, síelni. Mármost, síelni csak annyira tud, mint mondjuk, én úszni, nekem ugyanis hét hónapos koromban tüdőgyulladásom volt, és már ki voltam kékülve, aztán Tayel doktor megmentett, de a víztől a továbbiakban többnyire tiltva maradtam. Csak a kutyaúszást sajátítottam el, úgy-ahogy.
Mervel egy réntulajnál szállásolt: a havasi házikóban pattog a tűz, kint kutya hideg; mikor a szél feltámad, mintha üvegszilánkok csapnának az arcodba. Éjszaka mínusz 24–25 fokra is lemegy. A réncsordákat helikopterrel monitorozzák (hogy divatosak legyünk). Ez nem a gazda munkája, ott is van majorfogadás, a gazdák közös pénzen vásárolják vagy bérlik a gépet, a pásztor pedig természetesen pilóta is. A gazda cukros vörösbort melegít teának. Ezt isszák bővön-bővön egy ideje. A bort ott is műanyag flaskókban forgalmazzák, olcsón. (Nálunk épp frissen drágították.) Faltak hozzá fagyott kolbászt a padlásról, fehér cipót, felszelt hagymát. Reggel zabkása, vajaskenyér (naná, hogy rénvajjal), és aludttej. Feri a rénhúst nem tudja enni, büdös. Bográcsban gulyást főznek belőle, az ám a randa kaja. Padláson érlelik, aszalják, sokáig eláll, akárcsak a tej, az is ott alszik, köcsögökben.
A kenyerüket nem igazán tudja enni, de van egy cipó-féleség, a szélei éppen úgy megégtek, mint a vecsési kemencében hajdanán a nagymama sütete. Igaz is, a lapp atyafival svédül értekeznek, finnül nem megy; de a svéd idióma is sántít, mikor a ház körüli tárgyakat, szerszámokat, étkeket kell megneveznie.
Hát akkor csak tessék: lappul. Például mi a neve ennek a lapos cipónak, amit eszünk, és (nagy túlzással, de legyünk udvariasak): ízlik is, majdhogynem finom.
A lapp megmondja. Mervel ismét rákérdez. A lapp megint kimondja.
Leipe.
Ezt fonetikusan úgy írják, hogy az első e-re raknak két pontot, és kettőshangzóként ejtik, valahogy így: léipe.
Lepény, mondja Mervel. A lapp pedig rábólint.
Mondogatom magamban: zürjén, votják, vogul, osztják, finn, lapp, karjalai.
Mervel boldog. Témát vált. Az édesanyja is él még, de az ágyat nyomja a sípcsonttörés után. Szegény nagyon nem szeret tétlenkedni, mindig emiatt kesereg. Az egyetlen, mondja Mervel, aminek megörült, az a könyved, amit apránként olvas, mert az egyik oldalán nem tud feküdni, a másikon meg néha elzsibbad a karja, ahogy a könyvet fogja.
Mielőtt meghatódhatnék, már a fordításairól beszél, a Magyar Naplónak szánt feröeri versekről és novellákról. A tórshavni írószövetség pedig késedelmeskedik három, mai témájú, pikánsabb novellával meg egy kis mutatóba szánt modern lírával, női szerzők tollából. Nagyjából ez a helyzet a finn hegyek között, meg Huddingéban.
Immáron ha az Észak szóba kerül, számolnom kell a jelentésbővüléssel: égtáj, Észak vize, lappok, léipe.
A lappokról pedig Bajor Andor. Amikor ugyanis annak idején Szabó Gyulát a szocreál nevében rávették, hogy írja át ismét a Gondos atyafiság című regényét, és a kötet egyre vaskosodott a sok áthegedüléstől, Bajor Andor ilyen faramuccos hírt szerkesztett róla a sziveszteri Utunkban, vagyis az Ütünkben: „Hatszáz lapp elhatározta, hogy önként belép a Gondos atyafiságba”.
Próbálnám ezt Mervelnek, de gyorsan elharapom, lemondok róla. Mervel vecsési, sváb eredet, ötvenhatban lapot szerkesztett, elmenekült. Hatvanon túl jár, és hát a mi atyafiságos dolgainkról majd csak akkor, ha egyszer végre felkerekedik, és eljön Erdélybe is. („Fenyeget” vele.) Mutatom majd neki az Észak vizét, eszünk itthoni lepényt, húsvéti sonkát, báránycímerből kanyarítunk, sütünk „pisztarangot”, erősödünk kibédi szilvapálinkával, háromszéki viszkivel, mulatunk küküllői, héderfáji borral. Vigyorgok majd kajánul, tántorg-e, léip-e.
Mikor leteszem a kagylót, kintről gajdolás. Kinézek. Ezt repeszti a farsangi fickó: „Kimijon székujeszk, / Szimijon kinézeszk.” Sűrű, sűrű, mint a havazás.
Ó, drága életem, vásárhelyi rapp.

1999

* Mervel Ferenc, Frans Mervel (1936, Vecsés – 2004, Västerís) Nyelvész, esszéista, műfordító.