Kiállok a kapuba, csak úgy, céltalan , hadd lássák a szomszédok, hogy még élek és virulok. De senki sem lát. Az utca kihalt, ha csak nem a kapurésen vagy a függöny mögül kukucsál valaki s lesi minden mozdulatom. Alá s fel az utcán minden hajszálra ugyanolyan, akár a tegnap és tegnapelőtt. Azaz mégsem : a szemközti ház ablakán felhúzták a zsalut – azt a zsalut, melyhez legalább húsz éve senki sem nyúlt. Nem törölték, nem mosták, nem festették, még csak résnyire sem húzták fel, kb. mióta a kilencven éves dédi meghalt. Lakik ott ugyan egy vénlegény, de az hajnalban megy el, sötétben tér haza, senki sem tudja mivel foglalkozik, hol járkál napközben. Nem hinném, hogy valaha törődött volna ablakpucolással, meszeléssel, takarítással. Most azonban felhúzta valaki az utca felőli rolót. Az ablak frissen ragyog, jól látni a vadonatúj, hófehér függöny mintáit.
De lám, kikukkint kapuján az egyik szomszédasszony. “Hogy vagy no !”- apróz felém, serényen, mint akinek sietős a dolga. Aztán észreveszi, hogy a felhúzott zsalut mustrálom: “Hát nem tudod? Hozott egy asszonyt, egy cafkát, két gyerek két férfitől, tetejében még román is, hát Manci, az anyja, ki van készülve….”-pörög a nyelve, de már nem hallom. Csak a kézzel horgolt pávát nézem a patyolat függönyön, amint a gazdagon föléje omló bokrok alatt sétál. Úgy bámulom, mint valami égből pottyant csodát. Valaki húsz év múltán felhúzott egy málladozó zsalut , letörölte az ujjnyi port, lemosta a húsz éves légypöttyöket és patyolatfüggönyével vidította fel a régóta hanyagolt házat. Ez nekem felér egy csodával s egyáltalán nem kérdem ki is valójában a csodatevő .

1. Pusztai Péter:
   2017. június 7. 03:30

   Ön fantasztikuson jól ír. Minden sora tartalmas. Szívből gratulálok. Pusztai Péter.

2. B.Tomos Hajnal:
   2017. június 7. 07:54

   Köszönom szépen, Péter !