Légifelvétel

Egy repülőtéren álltam egy este, még egészen közel a géphez, amely nemrég ért földet. Álltam az odatolt lépcső alatt, a szeles kifutópályán, egy traktor vontatta, nyitott sárga pótkocsira várva, amely az érkező utasokat beszállítja a főépületbe.
A kicsi sárga pótkocsi elé fogott traktor már ott pöfögött a főépület előtt, csak még éppen nem adtak jelt az indulásra.
Gyalogosan is be lehetett volna sétálni útlevélvizsgálatra, hatvan-hetven métert az ember gyalog is kibír. De a helyzet az, repülőtereken legjobb szigorúan betartani az előírásokat.
Pedig már jöhetett volna az a kicsi jármű, komisz hideg szél sepert a betonpálya fölött, sovány havat kergetett. Egy számomra – úgy-ahogy – déli ország fővárosa volt ez, nem is hallottam eddig csak tikkasztó, forró nyarairól, kiégett sivatagos felföldjeiről, a falakig kószáló sakálokról. Most meg, mit látnak szemeim: hó üli meg a repedéseket.
Nyakamból nagy, fekete fényképezőgép lógott, gyanús, nagy fekete tok, csillogtak rajta az irányjelző kék lámpák fényei.
Egy férfi állt meg mellettem, rövid bőrzekés, szürke juhprém-galléros, tányérsapkás férfi. Akart tőlem valamit.
Azt akarta tudni: van-e film a fényképezőgépben?
A kérdés pontos és célratörő volt, igyekeztem röviden és őszintén válaszolni: nincs.
Nemrég, jó félórája repültük át a Kaszpi-tengert, s ez az újdonság kissé megzavart. Nem azért, mert jókora kitérőt jelentett, inkább azért, mert a Kaszpi-tengerből nem láttam semmit. A pilóta szíves közlése tette azt, hogy egyszerre mindenki kibámult az ablakon. A Kaszpi-tengerből nem látszott semmi, vastag felhőpaplan borította. De ez a felhőpaplan zöld volt, s alig-alig veszített színéből, amint a nap a látóhatár felé közeledett.
Fényképezni a fedélzetről tilos, a tilalmat borús idő esetén sem oldják föl. Különösen, ha a felhők alatt felségvizek hullámzanak. A látottakat az ember nem viheti magával.
Megismételtem hát, nincs film a gépben.
Azért, hogy is mondjam, mintha valamit elhallgattam volna. Nem csoda, ha nem éppen tiszta lelkiismerettel baktattam a juhprém-galléros férfi oldalán a főépület felé. Azt nem tudom, milyen a Kaszpi-tenger, de a felhők fölötte, legalábbis a felhők felső részei zöldek voltak. Ezt a színt jó minőségű festékekből bármikor ki tudnám keverni. Ha pedig nincs kedvem kikeverni, elég, ha lehunyom a szemem. Ezért aztán egy kicsit olyan zöldfelhős volt a lelkiismeretem. Akárhogyis, egy filmszalag színeit a hívás és a tárolás során rengeteg károsodás érheti, én meg itt hordom a homlokom mögött a légifolyosó koordinátái alatt elterülő felhőzet színét. Felülnézetből, hetvennyolc november tizenhetedikén, úgy tizennyolc óra körül.
Mégis, azért, ha lennék olyan szíves és kinyitnám a gépet. Hogyne, tessék. Na ugye: a gép üres volt. A filmet még induláskor kivettem és zsebre tettem. Utazás előtt tanácsolták, ne repüljek betöltött kamerával, inkább nyissam ki jól a szememet.

[Utunk, 36.8 (1981. február 20.)]