(szeszélyes napló / 30)

„Édes Jánoskám! A bírálat feletti aggodalmadból két dolgot tanultam meg, s mind kettőnek szerfelett örülök. Első az, hogy te még nem vagy olyan vén, minőnek magadat mutatni akarod, s az ilyen dolgok élénkebb vérforgást sőt boszankodást bírnak nálad előidézni; második: hogy te engem ösmersz és szeretsz. Mondom mindkettőnek igen örülök. Nem mondom meg, olvastam-e a bírálatot, vagy nem; s ha nem olvastam, fogom-e valaha vagy nem; de annyit mondhatok, hogy ha akaratod, ne szóljunk e dologról soha ez életben egy szót se, szavaid szerént hagyjuk nyugodni az egész dolgot! Úgy hiszem, becsületemben nem sértett, egyebemet marczangolhatja, ha jól esik neki.” (Tompa Mihály Arany Jánoshoz írott leveléből, 1855)

„Nyolcz év óta gyűlt hulladék verseimet valahára csakugyan sikerült összeszednem. Heckenast fogja kiadni, márcziusra tán megjelennek. Két kötetre számitja, az apróbb elbeszéléseket is ide értve. Az első kiadásért 800 frtot ad-og-at. Mikor lesz az, hogy én ismét egy kötetet adjak ki?…. Eh! félre kishitűség! (…)
Csak egészségem engedné. De ritkán vagyok jól egészen, noha mérsékelve élek s bort sem iszom. Még a dohányzást kéne elhagynom, de az nem megy. Talán c narcoticus gőz is árt fejemnek: de mit csinálnék, ha ez sem volna. Aztán meg nagy pipádat füstre kéne tennem, pedig nagyon szeretem. Áz igaz, hogy csak nyolcz krajczárost szívok belőle, de itthon az is jó. Úgy kell nekem! (…)
Kímélem a drága időt, mint fukar a j^énzt, — a nélkül hogy hasznát venném. A tél szobába szorít, legfeljebb olvasok, ha van mit. Gsak aztán a szoba meleg volna! Ezek az átkozott baglyák már harmincz frt árú szalmát ettek meg, még sem melegítik a szobát…
Képzelem, mily kietlen lehet most a szép Sajóvölgy is! Már télen jobb szeretem a síkot, mert a hólepte hegyes vidék még kopárabb színben tűnik fel. Az ember ott közelebb képzeli magát a farkashoz és medvéhez.” (Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1855)

„Kazinczy szokta volt mondani, hogy a tömjénfüst is fojtás: te értesz engem. Szerencse, hogy ismerem azt, mi az enyém, s tisztában vagyok a felől, — hogy a világ minden dicsérete sem képes verseimnek egy hajszálnyival több belbecsét adni, (mint nem levonni a kritika másokéból) mennyi azokban valósággal létezik. Kísérlet egyben s másban … ennyi az egész.” (Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1856)

„…Bolondságból majd meghaltam. Június 17-én anginám támadt, rögtön tizenegy pióczát tettünk rá s minden párgolást, füstölést, gurgulázást elkövettünk vele, de mind hasztalan. Ez keddi napon volt, az azt követő szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton, vasárnap reggelig, nem ettem, nem ittam, nem aludtam. Akkor, t. i. vasárnap éjjel, a homeopathiához folyamodtam s reggelre túl-lettcm az életveszélyen. Torkom baloldalát foglalta különösen el, ha a jobb oldalra is oly mértékben átjön s lélekző műszeremet tökéletesen bezárja: okvetlen meg kell halnom, az orvos véleménye szerint is, de éreztem ezt magam is. Ha nem volnának, kikért élnem és kínlódnom kell a világon, s egy-két jó ember s barát is nem akadna, kiktől rosszul esnék elszakadni: bizony-bizony nyugodt lélekkel bírnám behunyni akár még ma szemeimet; de gyalázatosan, egészséges testtel megfúlni, még akkor sem akarnék. Azóta semmi bajom testikép, de kedélyem megromlott; lelkemnek mind két oldalon anginája van; mely oly nehézzé teszi neki a lélekzést. Undorodom az élettől, haragszom mindenkire; másra, magamra. (…)
Mi verseidet s a bírálatot illeti: ilyen dologról, tudod, hogy mi nem igen szoktunk beszélgetni. Minek is az? De most mégis, minthogy eléhoztad, pár szót. Verseidre minden kétségen kívül büszke lehetsz; az lehet az irodalom, az is; a kiemeltetést megérdemled, annak mi, kik tégedet nem csak ösmerünk, de szeretünk is, a legőszintébben örülünk. (A mi alatt magamat értem s azon másokat, kik úgy éreznek mint én, s kik nem szoktak kritikát írni.) De a Greguss bírálata nekem, — furcsa! bár igazat mond, — még is csömörletesnek látszik; a hang, a mint tartja azt, csömörletes; … egy emberből akar irodalmat alkotni, a mások teljes lenézésével. Emlékszem jól rá, midőn valakit bántottam előtted, ezt írtad: „Egyikünk sem oly nagy, hogy egy maga legyen minden mindenekben, és senki sem oly kicsiny, hogy használható ne lenne.” Én tábornak nézem az irodalmat; lovasság, gyalogság, tüzérség, utászok, mérnökök stb. mindenki a maga helyén! de ezek az urak a generális nyakába dobot akasztanak, kezébe zászlót adnak, hátára ágyút kötnek, hogy ő maga legyen egy tábor… Mi pedig azt a szavadat illeti: kísérlet egyben-másban: annak ellene mondok, s kész vagyok veled rettenetesen összeveszni. Szerencséd, hogy esmérlek s tudom, hogy a mit mondasz, őszinteséggel mondod, mert különben azt hinném, hogy értem akarod kevesbíteni magadat.” (Tompa Mihály Arany Jánoshoz írott leveléből, 1856)

Az Aranykor Egykori Lovagja