Megjelenésekor elsiklottam fölötte – megszokott témának tűnt, amit tárgyalt -, most viszont egészen felvillanyozott. Nem a tény, hogy 1 lejért jutottam hozzá a könyvesbolt régiség-részlegén , hanem hogy az egykori mulasztást most könnyűszerrel pótolhatom.

Beke György Tolmács nélkül című, 1972-ben megjelent, több mint hatszáz oldalra rúgó interjúkötete (Kriterion, Bukarest) 56 interjút tartalmaz román és magyar írókkal a két nép közötti irodalmi kapcsolatokról. Önmagában a beszélgetőtársak listája is lenyűgöző, a zömmel a hetvenes évek elején készült beszélgetések jóval többről szólnak, mint a jelzett téma sugallná; nagyjából kikerekedik a könyvből a magyar és román irodalom egymással összeérő, egymásra hatással bíró vonulatainak története, a közvetítések motivációja, a közös szóértést befolyásoló értékcsere… És még nagyon sok minden, népeink történelméből, szellemi törekvéseiről.

Beke György párját rtikító irodalmi és szerkesztői munkabírása példa nélküli művet teremtett, s már a szerzői névsor is igen imponáló – még akkor is, ha hiányzik belőle a későbbi, az utolsó 40-50 év alakuló folyamatossága, az új irodalmi tolmácsnemzedékek tapasztalata. Íme a beszélgetések alanyai: Kós Károly, Franyó Zoltán, Victor Eftimiu, Molter Károly, Salamon László, Corneliu Codarcea, Avram P. Todor, Octavian Sireagu, Zaharia Stancu, , Illyés Gyula, kemény János, nagy István, Gheorghe Dinu, jancsó Elemér, Szemlkér Ferenc, Balogh Edgár, Mihai Beniuc, Emil Giurgiuca, Méliusz József, Gáldi László, Csehi Gyula, Mikó Imre, Kiss Jenő, Domokos Sámuel, Jékely Zoltán, Kemény G. Gábor, Gáll Ernő, Lőrinczi László, Létay Lajos, Köpeczi Béla, Domokos János, Veronica Porumbacu, Engel Károly, belia György, Nicolae Balota, Dorothea Sasu, Sütő András, Szász János, Bajor Andor, Constanin Olariu, Fodor Sándor, Dávid Gyula, Domokos Géza, Kányádi Sándor, Titus Popovici, Bodor Pál, Petre Salcudeanu, Bálint Tibor, Páskándi Géza, Gálfalvi Zsolt, Pomogáts Béla, Dumitru Radu Popescu, Láng Gusztáv, Veress Zoltán, Kántor Lajos, Szilágyi Domokos.

A váltakozó mélységű szövegek ma is tanulságosak, amennyiben leszámítjuk bizonyos kitételeikből a korszak kötelező szellemiségét és zsargonját, ha megpróbálunk a jelzett problémák mögé látni. Az biztos, hogy ma már erről a témáról egy egész más könyv születhetne. De az is biztos, hogy az azóta elsöprő többségben múltbeli emlékké vált klasszikusokat ma már senki se tudná megszólítani. Korfestő, adatközlő erényei miatt érdemes folyamatossá tenni e könyv tanulmányozását.
„Nem egymás gyengéit kerestem, hanem egymás erényeit, a közeledés, a megértés epizódjait, a testvériség igéit” – szögezte le kötetzáró önvallomásában a szerző. Magam is e gondolattal lapozom fel mindegyre könyvét, számba venni erényeit. (Cseke Gábor)