A 14. század meghatározó jelentőségű uralkodója, I. (Nagy) Lajos (1326–82) az Anjou-házi Károly Róbert magyar király és harmadik (vagy negyedik) felesége, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából született, Magyarország (1342–82) és Lengyelország (1370–82) királya volt.
Uralkodását végigkísérték az itáliai (főképpen a Nápoly birtoklásáért vívott), valamint dalmáciai, litvániai és balkáni hadjáratok. A lovagkirály (az Árpád-kortól a Jagelló-korig több magyar uralkodót is neveztek így)  személyes emberi és harci erényei megihlették még a 19. századi nemzeti romantika költőit is (példa erre Arany Toldija).

Lajos már trónörökösként részt vett az 1335-i visegrádi királytalálkozón, ő is ellátta kézjegyével a Habsburg-ellenes magyar–cseh–lengyel megállapodást. Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai révén a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődött, így hazánk közelebb került a nyugat-európai országokhoz, majd – aktív külpolitikája és hadjáratai révén – európai nagyhatalommá vált.
Lajosnak széleskörű volt nyelvismerete is: a magyaron kívül – amelynek ismeretét apja megkövetelte gyermekeitől, sőt leendő menyétől is – a kor diplomáciai nyelvét, a franciát, továbbá a latint, az olaszt és a németet is beszélte, szláv nyelvet viszont nem, aminek hátrányát különösen lengyel uralkodóként érezhette.
Miután nagybátyja, a lengyel III. (Nagy) Kázmér örökös nélkül halt meg, Lajosé lett az ő trónja is (perszonálunió). Lengyelországban ezután a királyi hatalom egyre gyengült, az oligarchák befolyása nőtt. (Ez összefügghetett azzal is, hogy uralkodásának második felében ismeretlen betegség – orvostörténészek szerint lepra – hatalmasodott el rajta.)
A II. világháború utáni romhalmazból gyönyörűen helyreállított varsói királyi vár márványtermének falán más koronás fők mellett „Ludovicus Hungarus” festett arcmása emlékeztet közös királyunkra.
A két országot csak az uralkodó személye fűzte össze, akit ők is „Nagy”-ként – esetenként „magyar”-ként – aposztrofáltak (Ludwik Węgierski / Ludwik I. Wielki) ugyan, ám – éppen a belpolitikai helyzet kedvezőtlen alakulása okán – nem tekintik kiemelkedő uralkodójuknak.

Forrás. Magyar emlékek a nagyvilágban