A legkegyetlenebb évszak. Júniusban még magas az ég és olyan kék, amilyenre valóban csak a rajta átvonuló hófehér bárányfelhők tarthatnak igényt.
Ragyog a nap, tele a tengerpartok és a vízi élményparkok emberrel, akik fényvédő krémekkel, napernyőkkel, kar és homlokvédőkkel, kendőkkel és pólóban fürdéssel védekeznek a lebarnulás ellen.
Abban a kultúrkörben bronzbarnának lenni nem az egészség, illetve a jómód jele, hanem a mezőgazdasági munkáé, az pedig manapság nem divatos.
Igaz, régen sem volt az, a koreai szépségideál mindig is a porcelánfehér bőrön alapult.
Pancsolni szeretnek a tengerben, úszni viszont igen kevesen tudnak, ami első hallásra meglepő, különösen akkor az, ha figyelembe vesszük, hogy egy félszigetről van szó, körös körül tengerrel.
A fiatalokat már tanítják az iskolában úszni, na de egy tanmedence meg a Csendes-Óceán azért mégsem ugyanaz.
A tengerparti népek inkább félik és tisztelik a vizet, semmint belemennének.
A legtöbb istenben Koreában is a halászfalvak népe hisz.

Családunkban mindenki jól úszik, én napozni is szeretek. A férjem óvatos duhaj, a gyerekek pedig kerülik a napot, nekik is a fehér bőr tetszik.
Igaz, hogy a fiam szerelme ébenfekete szurinami kislány, de azt mondta, az más. Elképzelhető, hogy csak az átmenetekkel van problémája, nem tudom, mindenesetre ő sem megy napra.
A lányunk pedig, csak, hogy biztosan értsük elmagyarázta, hogy ő félvér. Bólogattunk. Ha valaki tudja, azok mi vagyunk.
És, hogy ő vagy Mulánnak néz ki vagy Pocahontasnak, ez attól függ, napozik-e vagy sem.
Véleménye szerint, csupán ezzel a két opcióval rendelkezve, sokkal inkább szeretne Mulán lenni, mint Pocahontas, úgyhogy szálljunk le róla és a D-vitaminról is, lehet azt kapni tablettában is.

A napozási szabadság keretében tehát én úszom és napozok, a férjem úszik, kicsit napozik, aztán megy az ernyő alá, a gyerekek úsznak és menekülnek az ernyő alá.

Július a monszun hónapja. Általában a második két hét valamelyikén köszönt be, de ez évente változó. Hó elején már elkezd emelkedni a páratartalom, a tévében hosszasan elemzik a felhők vonulását, találgatják, idén milyen intenzitású és mennyire kiterjedt lesz. Hivatalosan fogalmazva Korea nem monszun sújtotta ország, hanem monszun érintettségű. Ez azt jelenti, hogy vannak évek amikor alig érezhető ez az időjárási jelenség, máskor egy hónapig is eltart. Hozzáteszem, az elmúlt harminc évben még egyszer sem voltam olyan szerencsés, hogy kihagyhattam volna júliusban a monszunt, tehát ez az érintettség vagy nem igaz, vagy én vagyok kiváltképp peches.

Előtte azonban még nászt ülnek a békák és a kabócák is. Ez utóbbi jószágok romantikus ábrázolása még Gerld Durrell lelkén szárad, és bár Korfut nem ismerem, de a dél-koreai kabóca, nagy, gusztustalan és roppant hangos, ellenben ártalmatlan, viszont mindenfelé széthagyja levedlett páncélját, ami pont olyan mint ő maga, csak még rondább.
Ilyenkor a tévé stábok kivonulnak a lakóparkok fáihoz és mérik, hány decibellel hívogatja a párját az a mérhetetlen mennyiségű rovar.
Általában a védőfelszerelés kötelező használatához rendelt szám sokszorosát mutatja a számláló, kétség kívül nem jó az alsóbb emeleteken lakni ilyentájt.

A hang, amennyiben azt egy kabóca produkálja, nagyjából olyan, mint egy mini flex hangja, de az a pár ezer együtt, az máshogy hangzik.
Nappal egészen csendben vannak, sötétedéstől hajnalig tart a móka, ahogy a békáké is. A kettő együtt, nyitott ablak mellett, garantálja a tartós kialvatlanságot, ami viszont amúgy is koreai népszokás, tehát mindenki csendben tűri Ilyenkor még sznobizmusnak, illetve felelőtlenségnek számít bekapcsolni a légkondit.

Végül, az egyre fülledtebb levegő egészen megtelik párával, az ember nem mozdul, ha nem muszáj, nem eszünk csak gyümölcsöt és vizet, abból sokat. Kinél mikor, de előbb, utóbb bekövetkezik az a pillanat, amikor már nem megy tovább a természettel való harmonikus együttlét, bezárunk ajtót, ablakot és beindítjuk a légkondicionáló rendszereket. Ebben az időszakban hűtött lakásból hűtött autóval hűtött plázákba járunk, az irodák és egyéb munkahelyek is bezárkóznak, lehűlnek. Rengeteget esik, eláll, köd lesz, újra esik, a hőmérséklet inkább nő, mint csökken.

Augusztusban vége a monszun esőknek, jönnek a tájfunok, bár ma már ez nem korlátozódik a nyár utolsó hónapjára, tavasztól késő őszig keletkeznek tájfunok többnyire a Fülöp szigetek partjainál. Nagy részük Japán felé halad, némelyik viszont felkanyarodik a nyugati vagy a keleti parton, esetleg átvág a félszigeten és Ausztrália felé eltűnik. Augusztus a vakációk hónapja is. Igen sokan utaznak külföldre vagy Jeju szigetére, de sokan választják a belföldi programokat is. Ismét megtelnek a tengerpartok, apró halászhajókat bérelnek a horgászok, túrákra mennek a hegymászók, kempingeznek a kisgyerekes családok. A júliusi pára jelentős része még a félsziget felett ül, a hőmérséklet gyakran eléri a negyven fokot is, a nap még opálos, fénye nem tiszta. A rizs megduzzad és erős kalászt érlel, a gyümölcsfákon egyesével papírba csomagolva várják végzetüket a hatalmas barackok, almák és körték, a fekete csemegeszőlő vastag fürtjei is színeződni kezdenek.

A természet őrült tempóban éli a körforgását, az ember próbálna pihenni, de lelke mélyén a megváltó szeptembert várja, mikor elvonulnak a felhők, ismét magas lesz az ég és tiszta, a nyári növekedést betetőző szüret ígérete már ott lóg a levegőben.

(Szerző következő írása pénteken lesz olvasható)

Eugenia Lee Budapesten született, Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult. Szerkesztő: Gergely Tamás

1. B.Tomos Hajnal:
   2017. június 14. 06:04

   Ó, Gerald Durrell ! Jól esik, hogy említed, serdülőkorom egyik kedvenc olvasmánya volt a „Családom….” Aztán magammal vittem a könyvet Korfura, amikor ott nyaraltunk, hogy újraolvashassam. Persze nem tudom melyik volt az ő eperszín-sárga-égszínkék stb.villájuk, de a kabócákat minden alkonyatkor hallottam, no meg azok a mézédes illatok….szóval futólag találkoztam vele.

2. Eugenia S Lee:
   2017. június 14. 06:39

   Bizony, többek között én is az ő könyvein nőttem fel. Korfura egyszer elmegyek ha lesz rá módom…

3. Holló Éva:
   2017. június 14. 07:14

   Ez már nem szimpla „mozizás”, nem csak hang és kép. Illata is van, és a bőröm is érzi a szelet, a napot, a vízcseppeket… Varázsló vagy.

4. Eugenia S Lee:
   2017. június 16. 03:14

   Nagyon szépen köszönöm!