Legutóbb, amikor Tápiópiában jártam, csodálkozva láttam, hogy nemzeti süteményünk, 800 éves büszkeségünk, a kürtős kalács micsoda átalakuláson ment keresztül.

Eddig úgy tudtam, hogy van cukormázas, diós, fahéjas , és na jó, a modern kor követelményeinek megfelelő kókuszos változat is, de aztán kényszeredetten tudomásul kellett vennem, hogy a székelyek, a méréfalvi Kőlik, a kadicsfalvi Rez és a tatár csapatok teljes mellőzésével, időközben valakik felfedezték a sajtos, a mákos, a mogyorós, a csokoládés, a szezámmagos és a dejós kürtőskalácsot is.

Hogy mi az a dejó? Hát nem elírás, nem tévedés, az biztos, mert a dejó az nem dió, mint ahogy én is gondoltam eleinte, hanem a dejó – az dejó. Vagyis mindenféle magokból, színezékekből és ízesítőkből összekutyult diópótló, amit a valódi dió betiltásával kényszerítenek rá minden pékre, cukrászra és kürtőskalácssütőre.

Dejó – de szar! Mert az íze egyenesen rettenetes!

1. Borbély Irén:
   2010. december 29. 13:49

   Ami nálunk „de szar”,az másnak „tök jó „