2017. június 9-én, pénteken Demeter Attila és Komán János találkozott az érdeklődőkkel, barátokkal Kedei Zoltán festőművész marosvásárhelyi műtermében.

De­me­ter At­ti­la (sz. 1966) iro­da­lomközel­ben érzi igazán ott­hon magát, „ak­kor va­gyok jól, ami­kor ver­set, prózát ol­va­sok, ami­kor ilyen körökben tu­dok mo­zog­ni.” „Elkéstem egy ki­csit a pálya­futásom­mal, tíz-ti­zenkét évig nem írtam ver­set. Húszéve­sen kezd­tem, har­mincéve­sen ab­ba­hagy­tam.”

Ne­gatív „men­tor­ra” talált, aki árnyal­tan bár, de el­tanácsol­ta a versírástól. Ez per­sze de­mo­ra­lizáló, és természe­tes, hogy az em­ber fia ilyen­kor magába ros­kad. Pe­dig az igaz­mondás, az önki­fe­jezés vállal­ható fel­adat. „Egy ide­ig hall­gat­tam rá, majd rájöttem, nincs iga­za, de le­lom­bo­zott…Túl az ötve­nen is egy­re több a kérdőjel, és egy­re ke­ve­sebb az, amit ki­felé sze­retnél mon­da­ni…, kevés olyan em­ber van, aki­vel beszélget­ni le­het, aki meg­hall­gat, megérti, hogy igazán mit is akarsz mon­da­ni… (…) Legtöbbször szélsőséges­nek, „ha­za­fi­nak” ti­tulálnak, hol­ott arról van szó, hogy én így látom… amit leírok, az hi­te­les magánvélemény.” Komán János sze­rint min­den írásmű leg­fon­to­sabb köve­telménye a világos, könnyen ért­hető közlés… So­rol­ja a kiválóbb­nak tar­tott költeménye­ket: Ha majd egy­szer újra, Mai Sziszüphosz, Téged ke­res­te­lek, Színek, Álmodó nagyapám, Közérzet… Eze­ket el­kerülte a je­len­ko­ri költészet be­tegsége: a fejtörést kérő rímes találós kérdések. „Értékelésem és érzésem sze­rint a fölso­rolt ver­sek­ben a költői lélek pul­zusát is észlel­ni, érez­ni le­het… Az olyan is­mert formák, eszközök, szótagszám, ütem, cezúra, a rímek, me­lyek legtöbbször asszonáncok vagy tisz­ta rímek: természet­szerűen, erőltetés nélkül kérik egymás társaságát.”
De­me­ter At­ti­la bi­za­kodó: „…Talán kérek egy új követ, /s évszáza­do­kig görge­tem, /adj esélyt, hátha si­kerül /megszülni las­san új hi­tem.” (Mai Sziszüphosz). Kötet­nyi ver­se remélhetőleg jövő ta­va­szig kiadásra kerül.

Komán János új no­velláskötete, A fo­gas­ra akasz­tott gyer­mek (Kre­atív Kiadó Ma­rosvásárhely) ta­ka­ros, ízléses könyv, borítója Donáth Nagy György munkáját dicséri. Komán János (sz. 1944) sok­ol­dalú em­ber: pe­dagógus, költő, újságíró, történész ku­tató. Példaképei: Tamási Áron és (az író) Sütő András. Kisprózái „élet­mesék”, a ma­guk ta­nulsága­i­val, fi­gyel­mez­tetése­i­vel, ke­serédes bájával (Tücsök a har­ma­dik eme­le­ten), gon­dos, míves nyel­vi köntösbe öltöztet­ve. Valós, megélt vagy közvet­len forrásból merített történe­tek. A címadó no­vel­la, egy kis­gyer­mek megszégyenítése na­gyobb társa által, el­gon­dol­koz­tató. „Úgy gon­do­lom, hogy az em­be­rek többségének, de azt is állítom, hogy min­den em­ber­nek a sor­sa ah­hoz a te­he­tet­len kis­gye­rekéhez ha­sonlít, akit egyik na­gyobb, erősebb is­ko­latársa azért akasz­tott a fo­gas­ra nadrágszíjától fog­va, hogy aztán el­fo­gyaszt­has­sa áldo­zatának tízóraiját, ebédjét. Sze­rin­tem le­hetsz bárki, ilyen fo­gas­ra akasz­tott gye­rek ma­radsz. Ez a ki­szolgálta­tottság, ez az egy­re inkább érzékel­hető seb­zett em­be­ri kap­cso­lat jel­lem­zi a mi életünket, és azokét is, akik eb­ben a könyv­ben sze­re­pel­nek, megszólal­nak.”

Dosz­lop Lídia

Forrás: Súrlott Grádics